A békés ír fővárosban szinte példátlan zavargásba fulladt szombaton az az egyébként megbékélési céllal rendezett protestáns felvonulás, amelynek részvevői a republikánus erőszak áldozataira kívántak emlékezni.
Ratko Mladic tartózkodási helyét azonosították, és remélhetőleg még ezen a héten letartóztatják - mondta a szerbia-montenegrói parlament európai ügyi bizottságának elnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva.
Szükségállapotot hirdetettek a Fülöp-szigeteken pénteken, miután a hadsereg bejelentette, hogy lelepleztek egy puccskísérletet. Az államfő közölte, hogy mint főparancsnok ura a kialakult helyzetnek.
Bagdadban és három környező tartományban délután 4 óráig tartó kijárási tilalmat rendelt el az iraki kormány péntekre, hogy elejét vegye újabb felekezetközi összecsapásoknak, melyek azt követően robbantak ki, hogy szerdán egy szamarrai síita szentély ellen merényletet követtek el.
Eddig 57 halálos áldozata és 32 sérültje van a moszkvai piaccsarnok tetőszerkezete csütörtöki beomlásának Az orosz hatóságok szerint egy egyre kevesebb a remény arra, hogy a mentőosztagok túlélőkre bukkanjanak a romok alatt.
Elnöki jogköreinek többségét ugyan biztosan fel kell adnia Juscsenkónak, az egyszer már elzavart gázkirálynővel együtt azonban még megadályozhatják, hogy visszaszerezzék a hatalmat a narancsos forradalomban elűzött oroszbarát erők. Ha sikerül nekik, az újabb gázárháborút eredményezhet.
Ratko Mladic beteg, a háborús bűntettek vádjával körözött volt boszniai szerb hadseregparancsnok bizalmasaival tanácskozik arról, hogy feladja magát - jelentette ki a holland külügyminiszter.
Egyiptom után Szaúd-Arábia is közölte az Egyesült Államokkal, hogy nem hajlandó elállni a Hamasz vezette palesztin kormány pénzügyi támogatásától. Irán a muzulmán országokat a Hamasz elszigetelésének megakadályozására szólította fel.
Belgrádban megerősítették, hogy az unió addig nem kezdi meg Belgráddal a társulási tagságról szóló tárgyalások újabb fordulóját, ameddig nem lesz a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok.
Legalább nyolcvan agyonlőtt embert találtak Bagdadban és környékén csütörtök délig, miután a szamarrai síita szentély elleni előző nap elkövetett merénylet nyomán szunnitaellenes bosszúhadjárat indult.
Rendőri őrizet alatt van egy dél-oroszországi kórházban az a magyar állampolgár, aki azt állítja, hogy három dagesztáni elrabolta, s szabadulási kísérlete közben sebezte egyiküket halálra.
Teherán kész folytatni az atomkérdésről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Ali Laridzsáni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára.
Az Európa Tanács 46 tagállama közül öt (Belgium, Olaszország, San Marino, Grúzia és Bosznia-Hercegovina) nem válaszolt határidőre a szervezet főtitkárának az állítólagos CIA-fogdákra és fogolyszállító repülőgépekre vonatkozó kérdőívére – közölte Terry Davis, az ET főtitkára.
Irán ígéretet tett arra, hogy finanszírozni fogja a Palesztin Hatóságot, miután a Nyugat a segélyek befagyasztásával fenyegette meg a Hamasz irányításával alakuló új kormányt. Izrael már döntött a támogatás megvonásáról, Egyiptom azonban nem engedett az amerikai nyomásnak.
A szerb kormány cáfolata ellenére a belgrádi lapok továbbra is azt írják, hogy a hatóságok megtalálták a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, és már tárgyalnak vele.
Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknek szánt nyílt levelet adtak át kedden Brüsszelben számos Nobel-díjas tudós és mintegy 80 professzor nevében a kolozsvári magyar tannyelvű, állami finanszírozású Bolyai egyetem újraindítását követelve.
A Hamasz törekedni fog arra, hogy koalíciót alakítson az eddig kormányzó Fatahhal kijelölt miniszterelnökének, Iszmáil Haníjének kedd esti nyilatkozata szerint.
A szerb kormány cáfolta azt a hírügynökségi jelentést, amely szerint Belgrádban elfogták Ratko Mladicot, a kétrendbeli népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot.