Külföld

Teherán kész továbbtárgyalni az EU-val

admin
admin

2006. 02. 22. 18:19

Teherán kész folytatni az atomkérdésről szóló tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Ali Laridzsáni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára.

Manusehr Mottaki külügyminiszter kedden még azt állította, Irán nem tárgyal tovább nukleáris programjáról az EU-trojkával, Nagy-Britanniával, Németországgal és Franciaországgal: kizárólag egyes országokkal hajlandó egyeztetni. Irán komoly erőfeszítéseket tesz arra, hogy az atomsorompó-szerződés keretében és tárgyalásos úton megtalálják a megfelelő formát az atomkérdés megoldására” – mondta Laridzsáni.

“Sajnos, az európaiak megszakították a tárgyalási folyamatot, és a korábbi konzultációk során olyasmiket követtek el, amik arra kényszerítettekminket, hogy a medzslisz (parlament) közreműködésével felújítsuk békés atomprogramunkat” – tette hozzá a politikus.

Laridzsáni közölte: készek az Európai Unióval és más országokkal folytatott tárgyalások folytatására: hogy építő jellegű, átlátható párbeszéd keretében dolgozzák ki a logikus formát a probléma rendezésére. Irán és a trojka között azután szakadtak meg a tárgyalások, miután Teherán január 10-én bejelentette az urániumdúsítással kapcsolatos tevékenységek felújítását.

Manusehr Mottaki külügyminiszter kedden jelentette ki, hogy nem tekinti fontosnak az EU-val való tárgyalások folytatását, inkább az orosz földön folytatott urániumdúsítással kapcsolatos, Oroszországgal folytatandó tárgyalásokra fekteti a hangsúlyt. Ali Laridzsáni konstruktívnak nevezte az előző nap végetért moszkvai tárgyalásokat. Mint mondta, az Oroszországgal folytatott konzultációk, melyek célja az orosz területen, egy vegyesvállalat közreműködésével történő urándúsításra vonatkozó terv tökéletesítése, előrehaladást hoztak.

Laridzsáni reményét fejezte ki, hogy az orosz kezdeményezés révén megoldhatóvá válik az iráni atomkérdés. Szergej Kirijenko, a Roszatom orosz atomenergiai hivatal elnöke pénteken utazik Teheránba, hogy folytassa a tárgyalásokat – jelentette be Laridzsáni az ISNA iráni diákhírügynökség szerint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.