A nevezett országok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét – tette hozzá. A többi ország állásfoglalásáról Davis nem közölt részleteket, mondván: a megküldött válaszok sok esetben terjedelmes dokumentumok, amelyeket részletesen elemezni kell.
A botrányt a The Washington Post című amerikai lap robbantotta ki, amikor tavaly november elején megírta: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos kelet-európai létesítményekben tartott fogva és hallgatott ki terrorizmussal gyanúsított személyeket, mindenekelőtt az al-Kaida nevű nemzetközi terrorszervezet feltételezett tagjait.
Mivel a vádak és cáfolatok egyre nagyobb port kavartak, az emberi jogok tiszteletben tartása felett őrködő nemzetközi szervezet, az Európa Tanács november végén hivatalosan is vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy voltak-e titkos CIA-fogdák a szervezet tagországaiban, illetve igénybe vették-e terrorizmussal gyanúsított személyeket szállító CIA-repülőgépek a tagországok légterét.