kína
Bűnösnek mondták ki Liu Hant az utóbbi idők egyik legnagyobb kínai maffiaperében.
2014. 05. 23. 06:26
A gyerek feltehetően az édesanyját kereste, így zuhant ki a második emeleti lakás ablakán. Egy férfi résen volt és elkapta.
2014. 05. 22. 19:51
Minden bizonnyal pont nem az járt egy kínai család fejében, hogy közülük nyolcan meg fognak halni, miután kirakták a balszerencsét elűző tükröt a házuk elé.
2014. 05. 22. 17:06
A férfi az ebédszünetben lopózott be az iskolába, nyolc kisdiákot sebesített meg.
2014. 05. 22. 12:42
Legalább 31 halottja és több mint 90 sérültje van egy az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyén, Urumcsiban csütörtökön végrehajtott robbantásos merényletnek.
2014. 05. 22. 07:57
Némi késéssel ugyan, de megérkezett Kínából a Kuala Limpur-i állatkertbe az a két óriáspanda, akik néhány évet vendégeskednek Malajziában. Jó dolguk lesz.
2014. 05. 21. 15:12
Két évvel azután, hogy a Microsoft vezetői bemutatták a Windows 8-at Kínában, a kormány betiltotta az operációs rendszert az állami számítógépeken.
2014. 05. 21. 12:20
A 11 éves gyereket a kínai férfi letérdeltette, hátrakötötte kezét és ütötte-verte őt.
2014. 05. 21. 10:32
A kínai központi tervezés újabb csodával lepett meg minket.
2014. 05. 20. 16:04
Maga a kínai kormány hivatalos lapja jelentette, hogy „három UFO zuhant le” Kína északkeleti részén egy falura.
2014. 05. 19. 10:00
Putyin azt mondta, hogy Oroszország Kínát valamennyi külföldi kereskedelmi partnere elé helyezi.
2014. 05. 19. 09:28
A kínaiak nagy többsége teljesen elfogadhatónak tartja, hogy a szülők verik gyerekeiket.
2014. 05. 16. 19:22
Egy felelőtlen autós tolakodása láncreakciót indított el, amelynek több ütközés lett a vége egy kínai autópályán.
2014. 05. 16. 18:40
A 49 éves úriember olykor-olykor megkívánja a kerámiát és az üveget is.
2014. 05. 16. 15:56
Rendre elutasították szociális támogatási kérelmét a kínai férfinek. Végső elkeseredésében követhette el a merényletet.
2014. 05. 16. 12:29
Szó szerint millimétereken múlt az életet egy 22 éves kínai férfinak, aki egy létráról leesve szenvedett szerencsés balesetet.
2014. 05. 16. 12:12
Több mint húsz ember vesztette életét Vietnam középső részén a Kína-ellenes zavargásokban, amelyek a két ország dél-kínai-tengeri területi vitájával kapcsolatban törtek ki.
2014. 05. 15. 13:22
Érzéstelenítésnek mindössze alkoholt ivott, miközben hat órán tartó munkával otthonában levágta mindkét lábfejét.
2014. 05. 15. 10:14
A teljesítménykényszer és az iskolai nyomás miatt vet véget életének a legtöbb fiatal Kínában.
2014. 05. 14. 12:09
Szakértők szerint nem valószínű, hogy megjavítható a kínai holdjáró, és ez a későbbre tervezett kínai űrmissziókra is hatással lesz.
2014. 05. 14. 11:54
Turistacsalogatónak szánják a híres szobor mását, amit természetesen az eredeti hibáját megtartva építettek fel vasbetonból, mindössze két hónap alatt.
2014. 05. 14. 10:38
A kínai társaság ráadásul olyan szert használt az ebek elejtéséhez, ami az emberre is veszélyes.
2014. 05. 14. 08:58
Tucatnyi, kínai tulajdonúnak vélt gyárat rongáltak meg és fosztottak ki vietnami munkások a zavargásokká fajuló Kína-ellenes tüntetések során Dél-Vietnamban.
2014. 05. 14. 08:41