Nagyvilág

Egyre több a szintetikus drog miatti bűncselekmény Kínában

A szintetikus kábítószerek burjánzó csempészete az erőszakos bűncselekmények megsokszorozódásához vezetett Kínában.

A metamfetamin, amelyet fehér, kristályos formája miatt a köznyelv jégként emleget, más szintetikus kábítószerekhez hasonlóan egyre népszerűbb és elterjedtebb Kínában, ami nehéz feladat elé állítja a hatóságokat – idézte a China Daily című angol nyelvű napilap Liu Jüe-csint, a minisztérium kábítószer-ellenőrzési hivatalának igazgatóját.

A hivatalos adatok szerint körülbelül 2 millió 870 ezer ember szerepel a kábítószer-élvezettel gyanúsítottak nyilvántartásában. Liu szerint ugyanakkor a tényleges kábítószerfüggők száma ennek az ötszöröse, vagyis körülbelül 14 millió körül lehet. Nagyjából felük metamfetamint használ – olvasható az MTI tudósításában.

Idén január és szeptember között az ország 14 tartományában több mint száz olyan bűnesetben végeztek nyomozást, amelyben szerepe volt a metamfetaminnak. Ez több, mint az elmúlt öt év hasonló bűnesetei együttvéve. Egy most folyó hat hónapos kampány első 50 napja alatt több mint 12 tonna kábítószert koboztak el, és 24 ezer gyanúsítottat állítottak elő. Százharmincegy illegális üzemet zártak be, és 149 tonna alapanyagot foglaltak le.

Liu felhívta a figyelmet arra, hogy az úgynevezett hagyományos drogokhoz képest, mint amilyen például a heroin, vagy az ópium, a metamfetamin könnyen okoz mentális problémákat. Használóik hajlamosabbak szélsőséges és erőszakos cselekményekre, például gyilkosságra, emberrablásra, rongálásra. A minisztérium becslése szerint a metamfetamin rovására írható anyagi kár évente elérheti az 500 millió jüant (20 milliárd forint).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik