Elhagyta a neje, mert kisebb lett a pénisze A testrész egy orvosi hiba miatt 2,5 centivel lett rövidebb. Tulajdonosa most perel: szerinte emiatt hagyta el a neje. Sári Veronika 2014. 06. 17. 12:00 Élet-Stílus
Képtelen abbahagyni a nevetést a hatéves A bolíviai kislányt ritka betegsége miatt nézték neveletlennek és őrültnek is, de volt olyan is, aki szerint az ördög szállta meg. Sári Veronika 2014. 06. 16. 19:00 Élet-Stílus
Miből és mennyit igyon a gyerek a hőségben? A legfontosabb szempont gyerekeknél a szomjoltás, mégsem mindegy, miből mennyit isznak. Sári Veronika 2014. 06. 16. 17:00 Élet-Stílus
„A mai fiataloknak gőzük sincs, miről szól a házasság!” 75 éve házasodtak. Elválaszthatatlanok, pedig minden nap veszekednek. Mint mondják azért, hogy újra és újra egymásba szeressenek. Sári Veronika 2014. 06. 16. 13:48 Élet-Stílus
Meddővé akarták tenni, egy kisbabával tért haza A 25 éves nő azért ment kórházba, hogy eltávolítsák a petefészkeit. A műtét alatt derült ki, hogy terhes. Sári Veronika 2014. 06. 16. 12:09 Élet-Stílus
Sebhelyes arca miatt dobták ki a kislányt az étteremből Az egyik alkalmazott közölte a szülőkkel, hogy gyermekük arca megijeszti a többi vendéget, ezért távozniuk kell. Sári Veronika 2014. 06. 16. 11:00 Élet-Stílus
Már a sör puszta említésétől is agresszívebbek leszünk Már azelőtt, hogy akár egy kortyot is ittunk volna, elönt minket a düh a "sör" vagy a "bor" szavak említésére. Sári Veronika 2014. 06. 16. 09:48 Élet-Stílus
50 év után találkozott apa és lánya A lány azért került nevelőszülőkhöz, mert haldokló anyjának ez volt az utolsó kívánsága. Öt évtized után végre viszontláthatta apját. Sári Veronika 2014. 06. 15. 11:00 Élet-Stílus
Megmérgezte gyermekét, hogy népszerű legyen a Facebookon A 23 éves anya kemoterápiás gyógyszerekkel tömte lányát, hogy aztán beszámolhasson állapotáról az ismerőseinek. Sári Veronika 2014. 06. 13. 20:00 Élet-Stílus
Kész meghalni, hogy rajzfilmhős lehessen belőle Kétszer műtötték. Nem tud rendesen ülni és enni sem. Mégis azt mondja, ő a világ legboldogabb nője. Sári Veronika 2014. 06. 13. 19:00 Élet-Stílus
Veszélyesek-e a műanyag palackok? Hőség van, ilyenkor ajánlott sok vizet innunk. De milyet? És főleg miből? Nem mindegy? Nem mindegy! Sári Veronika 2014. 06. 13. 18:00 Élet-Stílus
Perli orvosát, mert a jó veséjét vette ki A férfinek veserák miatt kellett eltávolítani egyik veséjét. Egymillió dolláros kártérítést követel. Sári Veronika 2014. 06. 13. 13:35 Élet-Stílus
Kipusztulhatnak a szúnyogok? Új fegyverrel vennék fel a harcot a szúnyogok, ezzel együtt a malária ellen londoni kutatók: génmanipulációval. Sári Veronika 2014. 06. 13. 11:30 Élet-Stílus
Lánya mentette meg a haláltól az anorexiás nőt Ha nem esik teherbe, minden bizonnyal halálra éheztette volna magát. Sári Veronika 2014. 06. 13. 10:39 Élet-Stílus
Nemsokára jön a női Viagra Tesztoszteron-tartalmú orrzselé segíthet a nőknek a csúcsra jutni. Állítólag nincs mellékhatása és igazoltan növeli az orgazmusok számát. Sári Veronika 2014. 06. 12. 17:00 Élet-Stílus
A világon elsőként győzött le agydaganatot egy nyolcéves Szülei már a temetését szervezték a halálos beteg kislánynak, amikor egy kísérleti kezeléssel drámai eredményt értek el orvosai. Sári Veronika 2014. 06. 12. 11:52 Élet-Stílus
Az egyéjszakás kalandnál számít a méret Attól függően, hogy hosszú, vagy rövid kapcsolatot terveznek, a nők más-más péniszméretet részesítenek előnyben. Sári Veronika 2014. 06. 12. 11:40 Élet-Stílus
Betegsége miatt élő szobor lesz egy kislányból Az állapota már egy egyszerű eséstől is romlik, mert a sérülés helyén csont nő. A betegségre gyógymód egyelőre nincs. Sári Veronika 2014. 06. 12. 10:17 Élet-Stílus
Ezért eszünk csokit, ha idegesek vagyunk Bármilyen furcsa, a stressz nemcsak a közérzetünkre, de még az ételválasztásunkra is kihat. Sári Veronika 2014. 06. 08. 17:00 Élet-Stílus
Bizseregnek az ujjai? Súlyos károsodást jelezhet! A kezünk elzsibbad, a hüvelykujjunk elgyengült: ha figyelmen kívül hagyja a jeleket, akár maradandó izom- és idegkárosodásokkal is szembesülhet. Sári Veronika 2014. 06. 08. 13:23 Élet-Stílus
Görögdinnye nagyságú daganat nőtt a méhében - +18 A világ legnagyobb tumorját négy orvosnak, három és fél óra alatt sikerült eltávolítani. Sári Veronika 2014. 06. 08. 11:41 Élet-Stílus
A vadonban, teljesen egyedül szülnek majd egy valóságshow szereplői Még el sem kezdődött, máris botrány a reality, ahol a várandós nők a vadon közepén adnak életet gyermeküknek. Sári Veronika 2014. 06. 06. 17:00 Élet-Stílus
Boldog 91 éves szeretőjével a 31 éves férfi A hatvan évnyi korkülönbség ellenére aktív a szexuális életük, és szinte elválaszthatatlanok Sári Veronika 2014. 06. 06. 09:00 Élet-Stílus
A második nyelv tanulása lelassítja az öregedést Az olvasási készségeket és az intelligenciát is javítja, ha egy másik nyelvet tanulunk - ezt állapította meg egy új kutatás. Sári Veronika 2014. 06. 05. 18:00 Élet-Stílus