Élet-Stílus

Megmérgezte gyermekét, hogy népszerű legyen a Facebookon

A 23 éves anya kemoterápiás gyógyszerekkel tömte lányát, hogy aztán beszámolhasson állapotáról az ismerőseinek.

Az egyébként teljesen egészséges 4 éves ausztrál kislány azután került életveszélybe, hogy 23 éves anyja hónapokon keresztül egy olyan szert adott neki, amit kifejezetten daganatos, illetve autoimmun betegségben szenvedő betegeknek szoktal. A ciklofoszfamid nevű szert, aminek mellékhatásai közt van többek között a hajhullás és a terméketlenség is, a megszállott anya az internetről szerezte be engedély nélkül.

Ahogy az a nyomozás során kiderült, az ausztrál nő mintegy 9 hónapon át etette gyermekével a veszélyes szert, akinél emiatt súlyos csontvelő-elégtelenség alakult ki. A kislány állapota a kilencedik hónap végére válságosra fordult, ekkor került a kórházba. Nem sokkal később kiderült, hogy a csontvelő elégtelen működését ciklofoszfamid okozza, az orvosok ekkor értesítették a hatóságot, akik felelősségre vonták az anyát – számolt be a Time.

A 23 éves nő ellen eljárás indult, vallomásában pedig elmondta, azért tette ki gyermekét mindennek, hogy népszerű legyen a Facebookos ismerősei körében, és hogy beszámolhasson nekik gyermeke küzdelméről az életéért. A gyermeket még a bírósági ítélet előtt elvették anyjától, a felügyeleti jogát pedig átadták nagyszüleinek. Az anya kiskorú kárára elkövetett súlyos testi sértés miatt hat év letöltendő börtönt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik