Élet-Stílus

Halott apjával utazza be a világot a gyászoló lány

Azt mondja, nem sokon múlt, hogy édesapja után haljon. Már gyógyul, és inkább az álmait valósítja meg.

A 25 éves japán lány, Jinna Yang élete két évvel ezelőtt egy szempillantás alatt hullott darabokra, amikor imádott édesapja meghalt gyomorrákban. A blogján leírja, először fel se fogta mi történt vele. „Belevetettem magam a munkába, és minden eddiginél többet dolgoztam” – írja, és azt is hozzáteszi, hogy míg a kívülállók számára éppen olyan volt, mint bármikor máskor, legbelül szenvedett.


Képek forrása: Jinna Yang

„A külső szemlélő nem vette észre, hogy a gyász és a munkahelyi stressz hogyan veszi át az irányítást az életem minden pillanata felett. De így történt, végül már abban se voltam biztos, akarok-e még élni egyáltalán.” Jinna blogjában kitér arra is, hogy ebben az időszakban érezte először, tennie kell valamit, különben őt is elnyeli a mélység. „Elvesztettem az élni akarásom, minden annyira reménytelennek tűnt.”

„Apám remek ember volt, és elképesztően önfeláldozó. Napi 12 órát dolgozott egy ruhatisztító cégnél, hogy a családjának megadhasson mindent. Tehetségesen golfozott, és nagy vágya volt, hogy egyszer a profik között is kipróbálhassa magát, de erre már sajnos sosem lesz lehetősége. Ahogy az utazásra sem. Gyerekkoromban sokat mesélt nekem arról, melyek a kedvenc országai, de végül egyikbe se jutottunk el” – írja, és elárulja, ez adta az ötletet a világ körüli úthoz.

Amikor úgy érezte, egyszerűen nem bírja tovább, Jinna mindennek hátat fordított, ami addig számított neki: otthagyta a munkahelyét, felmondta az albérletét, majd vett egy nagy levegőt és vett egy csak-oda jegyet Izlandra, ahova magával vitte apja életnagyságú kartonmását is. „Úgy döntöttem, apám tiszteletére beutazom a világot, és elmegyek azokra a helyekre, amiről együtt álmodoztunk. Méghozzá együtt.” Jinna minden egyes országban képet is készíttet magáról és édesapja emlékéről. Mindezt azért, hogy inspiráljon másokat, akik hozzá hasonló helyzetben vannak.

Még több képet nézhet, ha ide kattint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik