Élet-Stílus

Perli orvosát, mert a jó veséjét vette ki

A férfinek veserák miatt kellett eltávolítani egyik veséjét. Egymillió dolláros kártérítést követel.

Az Észak-Texasban élő, 55 éves férfival orvosai még az év elején közölték a rossz hírt: rákos. A diagnózist követő vizsgálatokból kiderült, a betegség az arlingtoni Glenn Hermes egyik veséjét támadták meg. Az orvosok úgy döntöttek, betegüknek az lesz a legjobb, ha a beteg vesét eltávolítják. Azt remélték, hogy ezzel megakadályozhatják a betegség továbbterjedését.

A műtétet el is végezték, csakhogy hamar kiderült, egy tévedés miatt nem a rákos szervet, hanem Glenn másik, teljesen egészséges veséjét vették ki az orvosok. A férfi azonnal vizsgálatot követelt, tudni akarta, hogyan történhetett meg ilyesmi. Később a Forth Worth Star-Telegram című amerikai portálnak elmondta, a vizsgálat szerint az egyik sebész félreolvasta a patológiai jelentést, emiatt vették ki a jó veséjét.


Kép forrása: Thinkstock

Ezt követően Glennt újra megműtötték: ezúttal a megmaradt veséjének a daganatos részét távolították el. Azt egyelőre a szakemberek se tudják megmondani, el tudja-e majd látni a szerv a feladatát, vagy az 55 éves férfinek dialízisre, esetleg átültetésre lesz később szüksége. Ez utóbbi már csak azért is problémát jelenthet, mert az előírások szerint Glennek az átültetés előtt legalább öt évig rákmentesnek kell lennie.

A férfi kétségbeesésében úgy döntött, beperli az urológusát, és egymillió dolláros kártérítést követel tőle a tévedése miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik