Filéző

Elsöpörte a mikrós „patkányburgerek” korszakát a burgerforradalom

A Filéző podcast vendége Jancsa Jani volt, aki annak idején hobbiból kezdett burgerekről és street foodról blogolni, de a téma egyik legnagyobb hazai szakértőjévé vált. Társtulajdonosa és kulináris vezetője a Bamba Marha Burger Bárnak, a Donna Mamma Pizza Napoletanának is, de a Covid-leállás előtti hónapokban üzlettársaival megnyitották éttermüket, a Michelin-ajánlást kiérdemlő Hoppá! Bistrót is. De vajon hogy következik a bloggerkedésből az étteremalapítás? Miért teszik ingyen hozzáférhetővé a „titkos” receptjeiket? És tényleg tévedés, hogy a burger és a pizza nem sínyli meg a kiszállítást?

A többi már történelem

2011 körül az Andrássy úton ettem egy tök jó burgert, és akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha tematikus formában kezdenék el írni ezekről a helyekről. Akkor húsz–harminc burgerező volt az egész városban a gyorséttermeket nem számítva, és pont ekkoriban alakult úgy, hogy nagyon sokan kezdtek burgerezőket nyitni. Nyilván a közönség is látta, hogy ezekre a helyekre lehet elmenni, a szakma pedig azt, hogy itt van ez a csávó, mindent megkóstol, aztán le is írja, ne adj’ isten, az emberek elolvassák, és talán még el is jönnek utána enni. És látták nagyon sokan, hogy lehet ebben üzleti potenciál, mert a burger nagyon megy. A többi már történelem.

A mikrózás vége

Az akkori húsz-harminc helyben azért benne voltak a »patkányburgeresek« is. Emlékszem, hogy volt a Hősök terén olyan burgerező, ahol fehér díványon ülve kaptál egy mikrós, undorító burgert. Dörzsöltem a tenyerem, mert tudtam, hogy a kaja ugyan rossz, de legalább a blogposzt jó lesz róla. (…) Akkor tehát még nagyon kicsi volt a szórás, de másfél-két év alatt robbanásszerűen szaporodtak el az akkor már jobbnál jobb burgeresek. És szerencsére ezek leépítették a »mikróban csináljuk a hamburgert« tematikát.

Nem kiszállításra

Sem a burgert, sem a pizzát nem kiszállításra terveztük. Szerintem ez a két étel a legkevésbé alkalmas étel rá, mégis ez terjedt el legjobban a világon. Nyilván, amikor azt láttuk, hogy van hetven kollégánk, és vagy lehúzzuk a rolót, vagy megoldjuk a kiszállítást, akkor – sokakkal együtt – nyilván mi is az utóbbit választottuk. Próbálkoztunk a bisztróban is kiszállított kajával, de mivel ott a tálalás és a kiszolgálás szerves része az élmény, amit nyújtunk, nagyon hamar kiderült, hogy nem fog működni. Sokkal inkább rombolta a brandnek a még kialakulóban lévő hírnevét, mint az, hogy valós értéket tudjunk egy papírdobozon keresztül szolgáltatni.

Fontos az egyensúly

A fenntarthatóság szerintem összetett kérdés. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy egy Hollandiából érkező húsmentes húspogácsa jobban fenntartható, mint egy magyar alföldről érkező magyar szarvasmarha. (…) Szerintem az egyensúly nagyon fontos: ne iktassunk ki mindent teljes mértékben az életünkből, de ne is az legyen, hogy baconzsírral kell megkenni mindent ahhoz, hogy finom legyen.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik