Nagyjából 65 millió évvel ezelőtt, a dinoszauruszok bukását követően új földtörténeti idő kezdődött: a kainozoikum, amelyre az emlősök koraként is szoktak hivatkozni. A periódusban az állatok ezen csoportja a kihalt fajok helyét elfoglalva igen sokszínűvé fejlődött, meghódítva a bolygó számos környezetét.
Meglepő lehet – hiszen a többség valamely cápát hiheti csúcsragadozónak –, de az óceánok modern urai is emlősök, egészen pontosan a kardszárnyú delfinek. Ennek a fajnak mai ismereteink szerint az emberen kívül semmilyen más állat nem merészel nekirontani.
A tengerbiológusok az évek során számos megdöbbentő vadászatot írtak le a kardszárnyúak körében: hatalmas bálnákat is képesek elejteni, és más, méretes ragadozók sem jelentenek kihívást számukra. A dél-afrikai és amerikai megfigyelések alapján a fajtól még a rettegett fehér cápák is tartanak, Dél-Afrika vizeiben ráadásul cápákra pályázó „sorozatgyilkos” példányokat is ismernek.
Egy egészen új jelenség
Érdekes módon a kardszárnyúak a természetben nem, csak fogságban szoktak emberekre támadni, igaz, ott is ritkán. Akváriumokban és parkokban eddig hat, halálos incidenst regisztráltak, ezek közül három egyetlen egyedhez, Tilikumhoz köthető.
A vadonban az állatok feltételezhetően főként azért békések velünk szemben, mert nem tekintenek ránk zsákmányként, intelligenciájukból adódóan pedig ritkán tévesztik össze a prédákat – a cápáknál sokszor épp az okoz gondot, hogy például fókaként érzékelik a szörfösöket. Természetes közegükben egyetlen esetről sem tudni, amikor a kardszárnyúak embert öltek volna, sőt, még csak bizonyított támadást sem tartanak számon.
Az elmúlt években azonban egyes csoportjaik mintha kezdenének agresszívvá válni. 2020 késő tavaszától kezdődően több olyan esetet dokumentáltak, amikor a delfinek hajókra vagy csónakokra csaptak le. Az első incidensek Spanyolország közelében történtek, a helyi vizek egy részéről átmenetileg ki is tiltották a jachtokat, 2021-ben pedig folytatódott a támadássorozat Spanyolországnál, Portugáliánál és Gibraltárnál.
Korábban néhány rohamot követően általában magukra hagyták a megrongált vízi járműveket, 2023 júniusában ugyanakkor olyan jacht is akadt, amelyet egészen a kikötőig üldöztek, három hajót pedig el is süllyesztettek.
Ami szintén új fejlemény: a kardszárnyúak már nemcsak a korábbi helyszíneknél, hanem onnan több ezer kilométerre, Skóciánál, az Északi-tengeren is rárontottak egy hajóra. Egyes szakértők szerint nem véletlenről van szó, a viselkedés átterjedhetett újabb populációkra.
Rendkívül intelligens állatok
Hogy mi állhat a különös esetek hátterében, arról megoszlik a kutatók véleménye. Ami biztos: a kardszárnyú delfinek erősen társas és intelligens élőlények, aktívan kommunikálnak egymással, ami kedvezhet az új magatartási minták átadásának.
A faj családokba szerveződve él, az akár 50 példányt is számláló csoportokban egymással rokonságban álló anyák és azok leszármazottai vannak jelen. A hímek életük végéig anyjuk közösségében maradnak, a tehenek azonban időnként leválhatnak, és saját családot alapíthatnak.
A család összetartó, a példányok gondoskodnak egymás utódairól, és bizonyos csoportokban a közös, összehangolt vadászatok is gyakoriak. A bikák átlagosan 29, a nőstények 50 évig élnek, életük során pedig rengeteget vándorolnak, ezen utakon más családokat is megismerhetnek.
A kardszárnyú delfinek világszerte elterjedtek, és bár jelenleg egyetlen fajnak tekintik őket, az egyes populációk között jelentős eltérések vannak, így a fajon belül úgynevezett ökotípusokat különböztetnek meg. Egyes szakértők szerint bizonyos ökotípusok között akkorák az eltérések, hogy valójában érdemes lenne különálló fajként kezelni őket.
Az ökotípusok nemcsak megjelenésükben és genetikájukban mutathatnak sajátosságokat, hanem akár viselkedésükben is. Jelenleg tíz ökotípust különböztetnek meg, Spanyolország és Portugália régiójában az ibériaiak élnek, amelyek elsősorban halakra specializálódtak. A Skócia és Norvégia között fekvő Shetland-szigetekre – ahol idén júniusban az ez idáig legészakibb támadás történt – az észak-atlanti 1-es típus jellemző, ez főként halakat és fókákat fogyaszt, ám a más cetféléket prédáló észak-atlanti 2-es típus is jelen van a térségben.
Nagy veszélyt jelentünk rájuk
Noha a kardszárnyúakat régóta kutatják, sok még a kérdőjel a biológiájukkal, viselkedésükkel és kognitív képességeikkel kapcsolatban. A legnagyobb rejtélynek most alighanem a hajók elleni támadások tekinthetők, amelyek számos tengerbiológus figyelmét felkeltették.
Egyelőre nincs egyértelmű válasz arra, mi válthatta ki az incidenseket, de már két népszerű elmélet is napvilágot látott. Az egyik, már korán megfogalmazott hipotézis szerint a rossz tapasztalatok és a hajóktól való félelem állhat a háttérben. Laikusok egész egyenesen odáig mentek, hogy az állatok agresszivitásukkal bosszút próbálnak állni, ezt azonban nem osztják a szakértők.
A kardszárnyúakat sok más cetfajhoz hasonlóan világszerte komolyan védik, csak egy-két szűkebb régió található, ahol húsukért vagy a populáció szabályozására hivatkozva továbbra is vadásszák őket – ilyen terület többek között Japán, Grönland, Indonézia és a Karib-térség. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az emberiség ne fenyegetné ezeket az állatokat: a környezetszennyezés, a táplálékukat megritkító halászat és a klímaváltozás egyaránt óriási veszélyt jelent rájuk.
A kockázati faktorok közé tartozik továbbá a hajóforgalom. A vízi járművek mozgása és zaja rendkívül problémás a cetféléknek, egyes vizsgálatok alapján a hajók még az állatok kommunikációját és tájékozódását is megzavarhatják, ráadásul az ütközések sem példa nélküliek, nem egy egyedről tudunk, amely a járművekkel való találkozás miatt sérült meg vagy pusztult el.
Lehetséges, hogy a spanyolországi támadások azért kezdődtek, mert a helyi példányok fenyegetőnek gondolják a jachtokat? Tudjuk, hogy a kardszárnyúak képesek hosszú távon emlékezni, illetve tanulni egymástól, a családon belüli szoros kapcsolatok, a csoportok közötti interakciók, a magas intelligencia és a kifinomult kommunikáció tükrében nem is annyira meglepő, hogy valamilyen módon átadják egymásnak a tapasztalataikat.
Egymástól tanulnak
Egy másik, a szárazföldön, közösségekben élő intelligens faj, az afrikai elefánt esetében egyre több az adat arra, hogy a példányok megtanítják társaikat az embertől való irtózásra. Dr. Paula Kahumbu egy, a 24.hu-nak adott interjúban korábban azt nyilatkozta, ismernek olyan magányos elefántokat, amelyek emberekre támadnak, ennek oka pedig a fajunktól való, eltanult félelem. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy az afrikai elefántokat az idők során sokkal több negatív tapasztalat érte az emberekkel kapcsolatban, a konfliktusok pedig manapság is gyakoriak.
Az ibériai kardszárnyúakhoz visszatérve: az első elmélet szerint a probléma kiindulópontja egy néhány évvel ezelőtti baleset volt. A feltételezések szerint a Grupo de Trabajo Orca Atlántica (GTOA) kutatócsoport által Gladis Blancának nevezett idősebb nőstényt trauma érhette, talán egy ütközés vagy egy háló sebesítette meg, és ez okozott nála viselkedésbeli változást. (A Gladis a hajókra támadó egyedek megnevezése, amely az Orca gladiatorból származik.)
Támadásokat elsőként Gladis Blancánál regisztráltak, mellette egyelőre egy másik kifejlett nősténynél, Gladis Grisnél, illetve egy 11 fiatalabb egyednél figyeltek meg.
Conor Ryan, a Hebridean Whale and Dolphin Trust tudományos tanácsadója úgy véli, a jelenség egy különösen mozgékony család közvetítésével érhette el az Északi-tengert. Ez azt jelenti, hogy az ökotípusok közvetlen vagy közvetett módon egymástól is elsajátíthatnak magatartásokat.
Az természetesen nem valószínű, hogy a kardszárnyúak a traumatizáló esemény minden egyes részletét képesek elmesélni társaiknak, ám a veszélyforrásra – jelen esetben a hajókra – így is felhívhatják a figyelmet, például a jachtokkal szemben mutatott agresszivitással. Elképzelhető, hogy azon egyedek, amelyek megtanulták a vízi járművekben rejlő fenyegetést, gyakorlatilag megelőző csapást mérnek azokra.
Lehet, hogy csak játszanak
A fenti elmélet mellett egy másik, meglehetősen széles körben elfogadott hipotézis is született. E szerint az esetek okát nem a rettegésben vagy haragban, hanem a kíváncsiságban, a játékosságban kell keresni, valójában nem is támadásokról van szó.
Deborah Giles, a Washingtoni Egyetem kutatója a korábbi tapasztalatokra alapozza felvetését. Noha a kardszárnyúakat hosszú időn át vadászták húsuk miatt, napjainkban pedig az akváriumok és a tengeri parkok számára fogják be őket szép számmal, eddig mégsem dokumentáltak körükben emberekkel szembeni agressziót – legalábbis természetes közegükben nem. Amennyiben a faj hajlamos lenne a korábbi tapasztalatai alapján hajókra támadni, már korábban is rögzíteni kellett volna a viselkedést.
A szakértő szerint valójában az érdeklődés hajthatja a példányokat. A jachtok rezgésükkel, hangkeltésükkel, esetleg a víz formálásával kelthetik fel a delfinek figyelmét, korábban egyébként nem egy alkalommal láttak hajókat kísérő egyedeket. A kardszárnyúakról köztudott, hogy igen kíváncsiak és játékosak, és akár el is tanulják egymástól a különböző szórakozási módokat.
1987-ben a Csendes-óceán északi részén, Amerika partjainál figyeltek meg egy nőstényt, ahogy egy elpusztult lazacot egyensúlyoz a fején.
A Washington államnál fekvő San Juan-szigetnél azt is dokumentálták, ahogy egyre több kardszárnyú ejt el disznódelfineket, különös módon az áldozatokat nem fogyasztják el, ehelyett dobálják, taszigálják azokat, amíg el nem pusztulnak.
Spanyolországban az egyik szemtanú, Cal Currier beszámolója megerősíti, hogy a kardszárnyúak inkább játszottak, semmint harcoltak. A 17 éves fiatal június 8-án vitorlázott át a Gibraltári-szoroson az apjával és a bátyjával, amikor az állatok megközelítették hajójukat, majd elkezdték lökdösni, a kormánylapát megrongálódott, Currieréket pedig partra kellett vontatni. A fiatal szerint harapásnyomok nem voltak a kormánylapáton, és a delfinek egyáltalán nem tűntek durvának.
Giles számára a legnagyobb aggodalmat az jelenti, hogy minél tovább kitart a viselkedés, annál nagyobb az esély arra, hogy valamely állat véletlenül vagy az emberek megtorlásának következtében megsérül. Amennyiben a folyamat kitart, lehetséges, hogy be kell majd avatkozni a kardszárnyúak elriasztása érdekében.
Súlyos következmények
A kutatók talán sosem fognak egyértelmű magyarázatot találni az elmúlt évek incidenseire, az esetek azonban így is komoly lendületet adhatnak a kardszárnyúak tanulmányozásának, sőt, a tengerbiológia és az etológia egészének. Az biztos, hogy a faj kognitív képességei számos meglepetést tartogatnak még, illetve a kardszárnyúak nem egyszerű ösztönlények, hanem intelligens, érzelmekkel teli állatok – ugyanez egyébként a bolygó egyre több fajáról derül ki.
A támadások emellett azt is megmutatják, hogy komoly veszélyhelyzettel járhat, ha az ember benyomul a természetbe. Az Ibériai-félszigetnél a hajóforgalom az utóbbi időkben jelentősen megnövekedett, ezzel együtt a delfinekkel való találkozás kockázata is fokozódott. Az állatok támadásainak okától függetlenül az interakciók egyértelműen veszélyt jelentenek a delfinekre és az emberekre egyaránt.
Ha ezek a kardszárnyú delfinek továbbra is megtámadják a hajókat, az megnehezíti a védelmüket.
A forgó hajócsavarokkal való interakció nemcsak az állatok sérülésének kockázatát növeli, hanem – a legénységi sérülésektől a hajók elsüllyedéséig – az embereket is fenyegeti, ami cselekvésre ösztönző politikai nyomást fog kialakítani” – vélekedik Luke Rendell, a St. Andrews-i Egyetem biológusa. A kutató nem zárja ki, hogy idővel meg is ölhetik majd a delfineket az emberek védelme érdekében.
