Halász Péter néhány hete elutazott New Yorkba, meghalni. És meghalt.
Hetilap: Az én asztalom
Volt egyszer egy hivatal. A pártállam egyik fontos hivatala, amit az a tény is jelez, hogy mindig fontos és megbízható emberek vezették.
Azt szoktam mondani, hogy Utolsó jelentés Atlantiszról című ötkötetes korfestő regényemet, mely a harmincas évek elejétől a kilencvenes évek nagy történelmi fordulatáig kíséri főszereplőmnek az ország sorsához kötött életét, csakis nekem kellett megírnom, kötelezően rám osztották egy mennyei diszpécserirodában.
Amikor még síztem, többnyire alpesi versenyző lányomat kísérve (tízszeres magyar bajnok), imádtam a telet.
Toleráns embernek hiszem magam, de mindig elfogy a türelmem, valahányszor egy derék honfitársam utazni megtanul ugyan (navigare necesse est - hajózni muszáj), de hordozza magával, mint valami feltörhetetlen fekete dobozban, megrögzött szokásait.
Sosem szerettem Miskolcot - mondta Miskolc felé az autópályán a volánt tartva barátom, aki (remélhetően múló) szemnyavalyám miatt vezette a kocsimat.
Az egykori nagyhírű Lipótvárosi Casinót ma Duna-palotának hívják. A Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán díszelgő fantasztikus palotáról van szó. Így is írták ki 1890 elején a pályázatot: palotaszerű épület legyen. Az lett. Ma is ámuldozva járkálhatunk benne, a pompa a szellemesség, az anyagbőség tárháza. Rajongok ezért a XIX. század végi korszakért, a kiegyezés utáni hatalmas lendületért, mely az Európához felzárkózó Magyarország bölcsője (ezért l
Akkor jutott eszembe, hogy tulajdonképpen ez is az én asztalom, csak nem nekem terítik, hanem én terítem, amikor leesett az első hó, és én nem tudtam teríteni, azaz a madaraknak magot szórni a téli etetőkbe, mert nem szereztem be időben a madáreleséget. Egyébként disznóság, hogy novemberben már hó legyen, és etetni kelljen a madarakat, nem [...]
Márton, a Pannóniában született toursi püspök, a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. A néphagyomány mindig azokat halmozza el fontos jelentésekkel, eseményekkel, akiket kollektív szeretettel övez. Szent Márton emléknapjához (november 11.) a népnek az egyik legfontosabb, mert létét érintő eseménye fűződött a régi időkben. Határnap volt az elszámolásra, a papi, tanítómesteri, jobbágyi járandóságok kifizetésének napja. Nem [...]
Amikor 1993-ban kiköltöztünk Solymárra, birtokba véve egy elhanyagolt, de szép, régi polgárházat, timpanonjával és imádnivalóan ódon spalettáival, átpofoztuk és kertet ültettünk köré, az volt az elképzelésem, hogy itt most megülök, mint egy kotlós. Nyugalomban megírom még, amit kell, és színházba meg operába bejárogatok Pestre. A nap bármely órájában feladható vidéki élet, közel a fővároshoz: nincs [...]
Nem is olyan régen még imádtam a telet. Sok verset is írtam a télről, atyai barátom és mesterem, Vas István azt mondta, téli költő vagyok. A szerelem tovább nőtt, amikor viszonylag vén fejjel, túl a negyvenen, megtanultam sízni. Lányom, aki gyerekkora óta versenyzett, itthon és nemzetközi mezőnyben szép eredményekkel (az „örökös magyar bajnok” cím birtokosa), [...]
A rendszerváltozás történelmi szélviharában egyszerre kellett bontani és építeni. Bontani kellett négy évtized folyamatosan ácsolt, agyonbiztosított diktatórikus államapparátusát, és föl kellett építeni a demokrácia teljesen új intézményrendszerét. A nagy lendületben (és a mindenkori túlbuzgók serénykedése következtében) olykor szétverték, amit nem kellett volna (virágzó téeszek), és a szabadság jegyében hagyták felbűzleni a múlt kloákájából, amit a [...]
Gyerekkoromban nem szerettem a csokoládét. A töltetlen savanyúcukrot szerettem. Meg a Fruttit. (Hová tűnt a Frutti, Istenem? Hiába, a rendszerváltozásnak is vannak sötét oldalai.) Régi barátnőnk ötvenhatban ment ki Ausztráliába, majd amikor évtizedek múltán hazalátogatott, első dolga volt, hogy vett magának tíz csomag Fruttit, Intercontinentalbeli szobájában befeküdt az ágyba, és üdvözült mosollyal az arcán elrágta [...]
Múlt héten elmeséltem nagyváradi bemutatónkat Illés Lajossal. Ők másnap indultak haza, mi viszont mentünk tovább Temesvár felé, egy másik darabom előadására. Ám előbb még tettünk egy kis kitérőt, méghozzá Világos felé. Világoson, e sötét helyen, még nem jártam soha, ott, ahol ősöm, Görgey Artúr 1849 augusztusában lezárta a szabadságharcot, melynek legnagyobb katonai sikerei az ő [...]
Egy fiú és a tündér. A hetvenes évek elején írtuk ezt a darabot az Illés-együttes Illés Lajosával (akkor már az eredeti nagy együttes szétesett), Vörösmarty Csongor és Tündéjét alaposan kiforgatva. A Szegedi Nemzeti Színház mutatta be, Sándor János rendezte fergeteges előadásban. Nagy siker volt. Majd a következő évadban Pesten az Operettszínház hozta ki, ugyanazon rendezővel, [...]
