Szerzői Jogvédő Hivatal volt a neve, és ennek értelmében működött, talán csak annyi finomítás szükségeltetik, hogy a kornak megfelelően elsősorban a népi demokráciának nevezett pleonazmus érdekeit volt köteles védeni, és csak másodsorban a szerzőkét. De mint annyi mindenféle e bonyolult pártállamiságban, itt is születtek máig érvényes és megőrzésre méltó jogok. Teli szájjal kommunistázva (nekem van bőven erkölcsi alapom ennek kijelentésére) nem kell mindent válogatás nélkül kidobni a szemétre, csak azért, mert a bolsik találták ki. (Lásd megannyi rossz között, a jól működő, korszerű, mégis egy kalap alatt szétvert téeszeket.) Az egykori Jogvédőnél találták ki például okos emberek a kissé brutálisan „giccsadónak” becézett, a könnyű műfajokra kirótt járulékrendszert, amelyből mindmáig létbiztonságban tartják az úgynevezett komolyzene szféráját.
A magyar alkotóművészek e fontos intézményét ugyancsak okos és járatos emberek megmentették és átalakították a rendszerváltozás viharaiban. A mai Artisjus korszerű, kitűnően működő intézmény, jó szakemberek és aktív művésztagok együttműködésében. Leválasztott magáról néhány ballasztot, amely akadályozta volna megmaradt tevékenységi köre optimális ellátásában, és magabiztosan vitorlázik az új világ szeleiben. Mindezt azért írom le e lap hasábjain, mert a gazdasági szféra tényezőinek nem árt tudni, hogy e másik szféra sem feltétlenül azonos az éhenkórászsággal, itt is értik az idők szavát. (Néha.)
Görgey Gábor író, lapunk Plusz rovatának állandó szerzõje március 15-e alkalmából Kossuth-díjban részesült. A magas elismeréshez ezúton gratulálunk!
A Figyelõ szerkesztõsége
Mielőtt rátérnék, miért is adott díszvacsorát az Artisjus a Stefánia Palotában, hadd mondjam el néhány mondatban, hogy a szerzői jog szép és tiszteletreméltó jelenség. Semmiképpen nem csupán annyit jelent, hogy a szellemi tulajdonok szerzői elszántan kaparnak jogdíjaik után. Habár ez sem volna olyan nagyon kiábrándító, mindenki megköveteli a pénzét, ami jár neki. Nemcsak a polgár, a leglégiesebb művész is kenyérrel él. Ám a szerzői jog ennél több. Viszonylag új találmány, illetve vívmány, új fogalom, hiszen az évezredek és évszázadok során, amikor a művész udvari, egyházi, nagyúri megrendelésre dolgozott (ha szerencséje volt), vagy mecénás tette lehetővé (ha még nagyobb szerencséje volt), hogy alkosson, akkor a szerzői jognak egyszerűen nem is volt közege. A francia forradalom után kibontakozó polgári világban született. Mondhatjuk polgári jognak is. Az anyagiakon túl a személyiség méltóságát hirdeti, és azt, hogy az alkotó ember tiszteletet érdemel. Nem véletlen, hogy a diktatúrák nem sokat törődnek ilyen fárasztó semmiségekkel. A Szovjetunió nem írta alá a közmegegyezéses, nemzetközi berni egyezményt, és 80 éven át lopkodta a világ szellemi javait, A szerzői jog a tisztesség kódexe.
És akkor most következzék a vacsora. Az Artisjus minden évben művészeti díjakat is oszt, hagyományosan a Stefánia Palota Sissi-termében, díszvacsorával körítve. Ez itt nem hírlaptudósítás, ezért a díjazottak közül csak Dubrovay Lászlót említem, akit az év zeneszerzőjének választottak. Méltóztassanak figyelni alkotásaira, érdemes.
Rovatomból viszont nem maradhatnak ki az ételek. Jó vacsorát szervíroztak, a Golden Royal Hotel konyhájából. Rafinált finomság volt előételnek a kacsajava légiesen könnyed bodzaecetbe tunkolt körteraguval. A vargánya erőleves erőtlenre és sápadtra sikerült. Ellentétben a komplikált, de jól komponált (elvégre tele voltunk zeneszerzővel) főétellel: grillezett lazacderék garnélával, kelben párolt rizzsel és mogyoró-burgonyával. Ezúttal a kompozíció nem az ízek helyett nyújtott divatos kulináris látványosságot. Gere Tamás kiváló boraival locsoltuk mindezt. Végül vaníliás grízfelfújttal zártuk az estét, elolvadva a finom karamellszószban. A jogvédett szerzők elégedetten dőltek hátra székeiken.
