A Der Standard értesülései szerint sürgős kormányzati teendőkre hivatkozva két ausztriai programját is lemondta Magyar Péter.
Egyrészt mégsem vesz részt a Göttweigi apátságban megrendezett Wachau Európa-fórum csütörtöki napján, ahol beszédet is mondott volna, másrészt az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara rendezvényén való részvételt is törölték.
Szondi Vanda kormányszóvivő a Telex megkeresésére közölte,
egy hivatalos látogatás programja folyamatosan változik. Ahogy a felek egyeztetnek, bizonyos programpontok bekerülnek, mások pedig kikerülnek. Ez egy teljesen szokványos diplomáciai folyamat, most is csupán ennyi történt.
Magyar csütörtök reggel Bécsben találkozik Christian Stocker kancellárral és Claudia Bauer európai ügyekért felelős miniszterrel, és a tervek szerint meglátogatja Alexander Van der Bellen államfőt is. A Die Presse értesülései szerint ugyanakkor Magyar mindössze pár órát fog Bécsben tartózkodni, majd visszautazik Budapestre.
A kormányfő szerdán Donald Tuskkal is tárgyalt, lengyelországi látogatásáról itt olvashatja el elemzésünket.
