A költségvetési céloktól a rakétavédelmi terveken át az elzárkózás külpolitikájáig George W. Bushnak alig féléves elnöksége egészét újra kell gondolnia.
Három egykori kollégáját vesztette el a World Trade Center elleni merényletben Peter Tufo, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete, aki azelőtt maga is a New York-i épületben dolgozott.
Ilyen szörnyűség jókor sohasem történhet, de a múlt hét keddi terrorista támadások megdöbbentő pusztítása alighanem az egyik legrosszabb időpontban következett be az amerikai gazdaság és a tőzsdei befektetők számára.#
A World Trade Center tervezésénél számításba vették ugyan, hogy az épületbe repülőgép ütközhet, a felhőkarcolók azonban alig egy órával a terrortámadás után mégis összedőltek.
Néhány tengerentúli biztosító talán lehúzza majd a redőnyt, a biztosítási piacot azonban nem rendíti meg a múlt keddi támadás. Sőt, a nagy cégek tovább erősödhetnek.
Villámgyorsan tovagyűrűzött a világban az Egyesült Államokban végrehajtott terrorista akció hatása. Ennek egyik fontos következménye az volt, hogy újraértelmezték a háború fogalmát.
Az amerikai értékek és városok elleni támadások egyik sajátos következménye a biztosítói részvények árfolyamának világszerte tapasztalható zuhanása. A Magyar Biztosítási Szaktanácsadók Egyesületének elnöke alábbi írásában állítja: a szakma gyorsan ki fogja heverni a mostani súlyos károkat.
A magyar nemzetgazdaság – az elmúlt hónapok világgazdasági konjunktúra-csökkenését megérezve – a korábbinál kissé lassabban, de összességében egyenletesen fejlődik.#
Átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban a nemzetgazdaság legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásainál az első félévben,ami 0,9 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest.#
A központi költségvetésben mintegy 150 milliárd forint többletbevétellel és kiadással számolnak az idén, míg államháztartási szinten ehhez további 100-150 milliárd forint járul.#
Megúszható-e a világgazdaság recessziója? Ez foglalkoztatja a gazdaságelemzőket, befektetőket, cégvezetőket szerte a világon, miközben a lanyha tőzsdei üzletmenetet jelképező mackó egyre gyakrabban tűnik fel a gazdasági szaklapok címlapjain. #
Csodálkozik a futballal foglalkozó szakemberek kincstári optimizmusán Botos Balázs, a Magyar Turizmus Rt. elnöke, a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Rt. vezérigazgatója.