Megúszható-e a világgazdaság recessziója? Ez foglalkoztatja a gazdaságelemzőket, befektetőket, cégvezetőket szerte a világon, miközben a lanyha tőzsdei üzletmenetet jelképező mackó egyre gyakrabban tűnik fel a gazdasági szaklapok címlapjain. #<#Az Egyesült Államok gazdaságának megtorpanása talán még a korábbi lejtmenetekhez képest is nagyobb mértékben hordozza a világgazdasági dekonjunktúra veszélyét. A pénzügyi világ ezért lélegzetvisszafojtva figyeli az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed minden lépését.
KÜLSŐ NYOMÁS ALATT. Európa is erősen függ Amerikától, ráadásul legerősebb gazdasága, Németország még nincs túl a felgyorsított egyesülés pénzügyi következményein, merev munkaerőpiaca és a magas bérszínvonal rontja a német termékek és szolgáltatások versenyképességét. A német gazdaság teljesítménye nemcsak közvetlenül befolyásolhatja a magyar gazdaság kilátásait, de közvetve is, Magyarország legfontosabb európai kereskedelmi partnerei – Ausztria, Olaszország és Svájc – dekonjunktúráján keresztül.
A magyar vállalatok az 1995-ös stabilizációs csomag erőteljes hatásai nyomán radikális pályamódosítást hajtottak végre. Az elmúlt öt év az export bővüléséből táplálkozó, javuló termelékenységgel párosuló gyors növekedés kivételesen sikeres gazdaságfejlődési időszaka volt. De milyen az a gazdaságpolitikai mix, amellyel a reálnövekedés 4-5 százalékos szintje a lelassuló külső környezet mellett fenntartható?
Nincs erre könnyű és triviális válasz. A csúszó leértékelés véget ért, s a forint intervenciós sávjának kiszélesítése nyomán az árfolyampolitika automatikus exportösztönző hatása jelentéktelenné vált. Ráadásul az elmúlt évek dinamikus bővülése mögött a nemzetgazdaság nettó jövedelemelosztásának tovább alig tartható gyakorlata állt. A csúszó leértékelési menetrend a gazdaság szereplőinek életét kiszámíthatóvá tette, ám a béreket folyamatosan erodálta. A magas infláció leszorítására koncentráló gazdaságpolitika következtében a költségvetési szektorban erősen nyomott bérek alakultak ki, és ez kapóra jött a versenyszféra munkaadóinak ahhoz, hogy ők is alacsonyan tartsák a béreket.
Annak ellenére, hogy a közterhek továbbra is magasak, s így bőséges adóbevételt szolgáltatnak, ezen adóbevételeket az állam “magára” költi, nem pedig a közszféra béremelésére. A nemzetgazdaság nettó pénzbevételeinek egyre csökkenő hányadát teszi ki a nettó bér, miközben az állam a magas adók és az infláció (az úgynevezett “fiscal drag”) együttes hatására egyre nagyobb nominális bevételekhez jut. Az átlagos nettó bérek a visegrádi csoportban Magyarországon a legalacsonyabbak. A legutóbbi nemzetközi öszszehasonlítások alapján a budapesti átlagbérek az új-delhi bérekhez állnak a legközelebb. A növekedés eddigi áldásaiból tehát a bérből és fizetésből élők részesedtek a legkevésbé.
Az export visszaszoruló szerepét a magyar növekedés fenntartásában csak a belső kereslet bővülése szolgálhatná, amelynek legfontosabb eleme a foglalkoztatottak fogyasztása. E fogyasztás forrása pedig elsősorban a munkabér. Az eddigieknél nagyobb belső keresletre a növekedés csak akkor támaszkodhatna, ha a bérek a korábbiaknál jobban nőnének, ekkor azonban emelkedne a bérinfláció is. A pénzromlás letörését pedig a jegybank immár az inflációs cél nyilvános meghirdetésével is igyekszik elérni.
A gazdaságélénkítés nem irányulhat a mérséklődő jövedelmezőségű kivitel támogatására, hiszen az exportpiacok – a recessziós tendenciák miatt – szűkülnek. Drasztikus leértékelés lenne a kiút? Aligha, hiszen vásárlóerő-paritáson a forint ma is erősen alulértékelt, ráadásul a devalváció ismét csak fokozná az inflációs nyomást. Nem tűnik jó ötletnek a nemzetközi összehasonlításban alacsony társasági adók emelése sem, mert ez tovább apasztaná az amúgy is lanyhuló külföldi érdeklődést a magyarországi zöldmezős beruházások iránt.
VAN MOZGÁSTÉR. A recesszió fékezéséhez szükséges jövedelemátcsoportosítás így csak az állami költekezés rovására valósítható meg. Mozgástér van még bőven, akár a személyi jövedelmeket terhelő adók, akár az áfa csökkentése terén. A növekedés fennmaradásának köszönhetően az alacsonyabb adóterhek az államnak relatíve sokkal kisebb bevételkiesést okoznának, mint ha a változatlan adóterhek mellett lényegesen lelassul a gazdaság, visszavetve ezáltal az adóbevételeket.
A világgazdasági recesszió nagy medvéjének fiai a lanyhuló német, olasz, osztrák importkereslet formájában már itt kopogtatnak a magyar gazdaság kapuján is. A gazdaságpolitika formálóin múlik, hogy megnyílik-e előttük az ajtó.
