Új, véres fejezetet nyithatnak az Egyesült Államok közel-keleti szerepvállalásának nehéz történetében a World Trade Center és a Pentagon elleni borzalmas támadások. Bár a cáfolhatatlan bizonyítékok még hiányoznak, a titkosszolgálatok világszerte arra gyanakszanak, hogy az Arab-félszigetről származó, Afganisztánban élő, s az iszlám világban sokak által fanatikusan csodált Oszama bin Laden áll a merényletek mögött. Néhányan úgy vélik, hogy bin Laden és követői közösen cselekedtek valamelyik, a Nyugattal szemben álló állammal, alkalmasint Irakkal. 
Ha az Egyesült Államok e gyanúk alapján lép, a Közel-Keleten a helyzet azonnal és drámai mértékben rosszabbra fordulhat. Washington sokkal inkább biztonságcentrikus, az eddiginél jóval militánsabb magatartással viszonyulhat e térséghez, kevésbé törődve azzal, hogy a mérsékelt arab vezetők megőrizhessék politikai hitelüket. E megközelítés azzal járhat, hogy Amerika lecsap mind a terroristákra, mind a támogatásukkal gyanúsított rezsimekre, így Afganisztánra, Irakra, Iránra s akár Szíriára is. Mi több, Izrael is bekeményíthet most a palesztinokkal szemben. “A Palesztin Hatóság összeomlásával kell számolnunk, és vissza is kell vennünk a palesztinok által ellenőrzött bizonyos területeket” – jelentette ki Cahi Hanegbi, Izrael Likud-párti környezetvédelmi minisztere.
Az erőszak eszkalálódása azonban mind az Egyesült Államok, mind Izrael számára kockázatos lehet. A mérsékelt arab országok – mint Jordánia, Egyiptom és Szaúd-Arábia – kormányaira már most nagy nyomás nehezedik, s ez csak fokozódhat, ha Amerika reflexszerűen odavág, vagy pedig nagyszabású katonai hadműveletet indít regionális támogatás nélkül. Az Egyesült Államok és két közel-keleti szövetségese – Egyiptom és Szaúd-Arábia – között a kapcsolatok már a szeptember 11-i támadások előtt feszültté váltak. Hoszni Mubarak egyiptomi államfő és Abdullah szaúdi herceg elítélték George W. Bush amerikai elnököt, amiért nem fordít elég figyelmet a térségre. Úgy látják, Washington nem lép föl kellő határozottsággal annak érdekében, hogy fékezze Ariel Saron izraeli miniszterelnök keményvonalas politikáját a palesztinokkal szemben. Emellett az arabok közül sokan üdvözölték a terrorakciókat, azt látva bennük, hogy az Egyesült Államok végre megkapta a magáét arroganciájáért.
Mi jöhet még?
A SZÉLSŐSÉGEK NYERNEK.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök fokozhatja a palesztin célpontok elleni támadásokat, miközben az iszlám fundamentalista csoportok és a velük szimpatizáló vezetők – mint az iraki Szaddam Husszein – szintén erőre kapnak, ami növeli a bizonytalanságot a térségben.
GYENGÜL A MÉRSÉKELTEK POZÍCIÓJA. Az Egyesült Államok szövetségeseinek számító Jordánia, Egyiptom és Szaúd-Arábia vezetőire az egyik oldalról amerikai nyomás nehezedhet, hogy segítsenek a terroristák likvidálásában, a másikon viszont a helyi lakosság azt követelheti, hogy erősítsék a palesztin ügy közvetlen támogatását.
AMERIKA VISSZAVÁG. A Fehér Ház csapást mér iszlám csoportokra, és támadást intéz a nekik gyaníthatóan segítséget nyújtó rezsimek – például Irak – ellen is.
ÉRTÉKES SZÖVETSÉGES. Sokak szerint az Egyesült Államok ellen végrehajtott támadások nyomán az amerikaiakban nőni fog az együttérzés az izraeliek iránt, akikre állandó veszélyt jelentenek az öngyilkos palesztin merénylők. Ezzel egyidejűleg Izrael még az eddiginél is értékesebb szövetséges lehet a feldühödött Washington számára, mivel régóta a terrorizmust ítéli a közel-keleti helyzet kulcsmozzanatának, és mert hasznos katonai és hírszerzési kapacitással rendelkezik.
Ahogyan a válság eszkalálódik, a világ olajkészleteinek jelentős részével rendelkező Szaúd-Arábia különösen szorult helyzetbe kerülhet. Rijád nyomatékos felkérést kaphat, hogy bocsássa rendelkezésre légi támaszpontjait egy Irak, sőt esetleg Irán ellen végrehajtandó csapássorozathoz. Elvárhatják tőle továbbá, hogy – felrúgva az OPEC-megállapodásokat – növelje kőolaj-kitermelését. Ezzel viszont a szaúdi vezetés fölöttébb kellemetlen válaszút elé kerül. Egyfelől fél a militáns mohamedánoktól, és szeretné, ha kiirtanák őket. Másfelől nem akar meghunyászkodni Washington előtt.
De Washingtonon is nagy a nyomás, hogy óvatosan cselekedjen. A térséghez – és különösen az olajban gazdag Arab-öbölhöz – még hosszú éveken át komoly érdekei fűződnek. A világ az utóbbi időben növekvő mértékben függ az Öböltől, részint Észak-Amerika és a fejlődő országok olajszomja miatt, részint, mert a nagy olajtársaságok nem nagyon törték magukat új beruházásokkal.
Az Egyesült Államoknak még a tekintetben is megfontoltnak kell lennie, hogy miként bánjon Irakkal, az egyetlen arab országgal, amely üdvözölte a terrortámadásokat. “Az amerikai cowboy most megissza a levét az emberiség ellen elkövetett bűntetteinek” – hirdette szeptember 11-én a bagdadi televízió. A két ország közti ellenséges viszony dacára az Irakban kitermelt olaj egynegyede végül az Egyesült Államokba kerül. A napi 3 millió barreles iraki termelés kiiktatása az árak felszökését hozná magával, hacsak egy meredek gazdasági visszaesés nem veti vissza az olaj iránti keresletet.
Az olajpiacok a jelek szerint pillanatnyilag nem tartanak az ellátás szűkülésétől. A támadások napján az irányadó olajár lázas kereskedésben 3,5 dollárral, barrelenként 31,05 dollárra emelkedett, de azóta visszahúzódott a korábbi szint közelébe. “Az olajár mindig pánikszerűen felrohan, aztán később meggondolja magát” – fogalmaz Peter A. Gignoux, a Schroder Salomon Smith Barney londoni olajkereskedelmi divíziójának vezetője. 
KÖZÖS MEGTORLÁS? Sok múlik természetesen azon, mit lép pontosan az Egyesült Államok. Egy elhúzódó rajtaütés-sorozat vagy a katonai benyomulás Irakba bizonyosan fokozná a feszültséget a Közel-Keleten, az olajár emelkedését idézné elő, és felbolydulást okozna az országok vezetésében. Afganisztán, ahol bin Laden él, távol van, de amennyiben az amerikai hadsereg behatolna oda, vagy súlyos légi csapásokat mérne rá, kitenné magát a vádnak, hogy már megint egy muzulmán országot támad. Különösen, ha az akció nem tudná felszámolni a bin Laden-féle hálózatot. Az Egyesült Államok számára sokkal biztonságosabb volna, ha össze tudna hozni egy koalíciót, ahogyan 1990-ben.
Egyes közel-keleti politikusok úgy vélik, hogy a palesztin probléma orvoslása nyújtaná a legtöbb esélyt a bin Laden követőit fűtő gyűlölet csitítására. A remények szerint Arafat palesztin vezető végül képes lesz érvényt szerezni a tűzszünetnek, s ezzel enyhülhet a konfliktus Izraellel. Kétséges azonban, hogy egy békemegállapodás elég lehet-e bin Laden megállításához.
