Az otthon melege
Nem nagyon ettünk a menzán császármorzsát, nekem ez teljesen kimaradt az életemből. Viszont, amikor mentünk osztálykirándulásra, az egyik osztálytársunk elővette egy dobozból az otthonról hozott uzsonnáját, miközben én kicsomagoltam a vajas szendvicsemet. Kérdeztem, mit eszik, és mondta, hogy a nagymamája csinált neki császármorzsát, azt hozta el uzsonnára. Akkor nem tudatosítottam ezt, de azóta a császármorzsa úgy élt bennem, mint valami, ami az otthonhoz, a nagymamához, a melegséghez kötődik.
Egy osztrák és két Monarchia rendel!
Mind a grízes, mind az osztrák változatnak megvannak a drukkerei, de azt látjuk, hogy nagyjából fele-fele arányban. Egy hét távlatában kiegyenlítődik, hogy melyikből mennyi fogy. Egy kedves munkatársunk kitalálta, és Monarchia néven árulja azt, ha valaki vegyesen kéri az osztrákot és a magyart. Már jönnek úgy vendégek, hogy ők egy Monarchiát szeretnének.
Hamarosan jön a sós is
A boltban még nem adtunk el ilyet, de kísérletezünk egyébként sós morzsával is. Az az alapkoncepció, hogy már a morzsába magába is parmezánt tettünk, és akkor só megy bele, nem cukor. A feltéteken is olyasmin gondolkodtunk, hogy legyen fetás, szárított paradicsomos vagy tejfölös-tejszínes. Ezek a dolgok abszolút jól tudnak együttműködni.
Ferenc József tehet az egészről
A legendáriumban nagyon sok sztori van a császármorzsa eredetéről. Amit a legtöbb helyen olvastunk, hogy Ferenc József császárnak szeretett volna az udvari szakács palacsintát felszolgálni, de nem jól sikerült, kicsit szétesett az egész, és valamit rögtönözni kellett. Így darabokra tépkedte és a tetejére rakott lekvárt. De olvastunk olyan sztorit is, hogy a császár vadászott, és bement egy falusi vadászházba, és a háziasszony annyira megijedt, amikor meglátta, hogy összerázta a palacsintát a serpenyőben. Ezzel meg is született a császármorzsa.