A Bocuse d’Or nyomdokain?
A versenyzést a szakmáért csinálom, abszolút nem magamat helyezem itt előtérbe. A magyar Bocuse d’Or-csapat ezt az utat már kijárta magának, és országszerte sokat köszönhet nekik a gasztronómia: maholnap üdvözölhetjük akár az első Michelin-csillagos éttermet vidéken is. Ők mondogatták, hogy itt az ideje nekünk is belevágni, én meg úgy voltam vele, hogy jó, akkor magamra vállalom ezt a szakmáért. Szeretném, hogy ez ne csak egyszeri felbuzdulás legyen, hanem legyen a jövőben folytatása, és az egész cukrászat fejlődjön ezáltal. Jobb minőségben és szebb formában kerüljenek ki a desszertek a vendégek elé, mint ahogy az bizonyos helyeken előfordul.
A külföldi és a hazai mentalitás különbségeiről
Ne azzal érjünk el sikereket, hogy valakin vagy valakiken átgázolunk, hanem azzal, hogy megmutatjuk a tudásunkat. Másképp, elfogadóbban álljunk egymáshoz. Amikor az ember elmegy egy másik országba, ott ő is bevándorló, és be tudja húzni fülét-farkát. Ha más nemzetek tagjaival tudunk külföldön alázatosan viselkedni, akkor talán próbáljunk meg a saját honfitársainkon sem átgázolni.
A magyar cukrászképzés lemaradásairól
Sajnos az oktatás nagyon visszamaradt nálunk. Jöttek az OKJ-képzések, de ez nem az a szakma, amit egy nyolc vagy akár tizenkét hónapos tanfolyammal elsajátít az ember. Ha az a tizenkét hónap nagyon intenzív lenne minőségi alapanyagokkal, még azt mondanám, hogy talán ér valamicskét. De sajnos ez nem erről szól, és úgy osztogatják a cukrászbizonyítványt, mintha cukorka lenne. (…) Ez nem az a szakma, amit pár hónap alatt el lehet sajátítani.
Művészet vagy robotolás?
Ez egy kreatív szakma. Alkotunk, akár a szobrászok és a festőművészek, csak mi élelmiszerrel dolgozunk, nem pedig fával, festékkel vagy márvánnyal. Ha nincs meg az alkotás szabadsága, mert csak és kizárólag ugyanazt kell mindig csinálni, akkor a munka hamar futószalaggá, egyszerű robotolássá válik.
