Ziccer

Magyar válogatott: merjünk kicsik lenni?

Szoboszlai Dominik szerint a hollandok elleni meccsen tettünk egy lépést a jó irányba. De valóban a tüskés kiscsapat mentalitása a jó irány? A budapesti döntetlen tanulságai mellett arról is beszélgettünk vendégünkkel, Moncz Attilával, a Sport TV főszerkesztő-helyettesével, hogy a Lassana Diarra-ügy hogyan befolyásolhatja a nemzetközi labdarúgó piacot.

A magyar válogatott egy negyven éven át tartó vereségszériának vetett véget pénteken, a hollandok ellen. A németországi égésből tanulva és az eredménykényszer okán visszatértünk a nagyobb csapatok ellen alkalmazott stabil védekezéshez. A Rossi-érában eljutottunk odáig, hogy

a válogatottnak annyira erős az alapjátéka, hogy az új emberek rendszerbe illesztése – limitált feladatkörök mellett – nem okoz fennakadást:

ezért működhet Nikitscher Tamás csapatba állítása, aki akár kulcsszereplő lehet a válogatott játékának továbbfejlesztésében. Míg mi sziklaszilárdan védekeztünk, addig a hollandok elfelejtettek tempót diktálni, Ronald Koeman taktikai repertoárjáról pedig újfent kiderült, hogy igencsak szűkös. A meccs taktikai finomságai mellett beszélgettünk arról, hogy stratégiai dilemmában van-e a válogattunk, hány Dibusz Dénes-bravúrra emlékszünk, valamint igaza van-e Csank Jánosnak, amikor azt mondja, hogy ez volt minden idők leggyengébb holland válogatottja.

Itt az új Bosman-szabály? Lassana Diarra tízéves jogi harcának következményeként a játékosok alkupozíciója jelentősen javulhat a klubjukkal szemben. A hercehurca jelenleg ott tart, hogy az Európai Unió bírósága kimondta: a FIFA szabályzata ellentétes azzal az uniós joggal, ami a munkavállalók szabad áramlására vonatkozik. De hogyan befolyásolhatja ez a döntés a nemzetközi labdarúgó piacot? Miért jogszerű az, hogy egy szezonon belül csak két alkalommal lehet csapatot váltani? És miért nem jogszerű a szuperliga? Egyáltalán, melyik jognak kell megfelelnie a FIFA szabályzatának?

Kapcsolódó
„Nagy tornák résztvevői, ilyenek szeretnénk lenni mi is” – magyar példát emlegetnek a bosnyákok
Bosznia-Hercegovina olyan nemzeti csapatot szeretne felépíteni, amilyen Marco Rossié.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik