kele jános

Kele János Futball/hatalom című, frissen megjelent könyvének előszava főszerkesztőnktől.

Bár a magyar futball általános állapota, az utánpótlás, a játékos- és edzőképzés nívója nem támasztja alá, hogy különösebben vérmes reményeink legyenek egy világbajnoki szereplésre, a közelmúlt mégis azt mutatja: a mi környékünkről sem lehetetlen kvalifikálni a tornára.

A magyar futballban nagy hagyománya van bűnbakok keresésének.

„Viccnek is rossz” címmel közölt főszerkesztői publicisztikát a minap a Nemzeti Sport. A szerző, Szöllősi György füstölgésének oka az volt, hogy a Tisza Párt bemutatta választási programját.

A miniszterelnök futballpodcastos szereplése nem csak hosszabb volt, mint a vasárnapi írek elleni meccs, de nyomorúságosabb képet is festett a magyar futball jelenlegi állapotáról, mint a mérkőzés.

Tíz centi, tizenöt másodperc. Ennyin múlt, hogy a magyar válogatott most nem világbajnoki pótselejtezőre készül – huszonnyolc év után először. S ennyin múlt az is, hogy sikerpropaganda helyett most színlelt őszinteségi rohamban fuldoklik a kormánypárti sportnyilvánosság.

Kezdetleges hibák egymásra halmozásával ejtette ki magát a Rossi-csapat a vb-selejtezőkről. Osztályzás – vigyázat, szubjektív!

Európa fejeskirálya, Varga Barnabás ismét lecsapott: a magyar válogatott felemás játékkal, de összességében simán nyert Jerevánban, így továbbra is a saját kezében van a sorsa a vb-selejtezőkön. Vigyázat, szubjektív!

Egy 55 ezres ország mutatja épp meg, hogy nem a pénzen, nem a nosztalgián és végképp nem a stadionok számán múlik egy futballipar jövője, hanem azon, hogy van-e közös nyelve, módszertana és tanulási kultúrája. A feröeri és a magyar szövetség stratégiáját összevetve világosan látszik: nálunk szinte csak célok léteznek, ám az út, ahogyan ezeket elérhetnénk, szinte egyáltalán nem fontos számunkra.

Szimbolikus, s talán sorsszerű is, hogy ugyanazon a héten, amikor Mezey György elhunyt, Beregi István publikálta a magyar futball jövőjének alapjául szolgáló útmutatást.

Pep Guardiola másfél évtizeden át szinte egymaga írta a topfutball evangéliumát. Most úgy tűnik, mintha a katekizmust másolná.

Marco Rossi csatárgondoktól sújtva várja a sorsdöntő vb-selejtezőket. De vajon lehet egyszerre Sallait és Vargát is pótolni?

Tízes skálán osztályoztuk a magyar játékosok portugálok elleni hazai vb-selejtezőn nyújtott teljesítményét. Vigyázat, szubjektív!

Mégis csupán egy legény maradt talpon a vidéken. Ismét.

Avagy, milyen jó, hogy Csongvai Áronnal már nem történhet meg mindaz, ami kettétörte a valaha volt egyik legjobb magyar futballista, Szikora György karrierjét.

És ezt nem én mondom, hanem az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar játékosa, Szalai Ádám.

George Leekens gondolatainak időtállóságára keresve sem találhatnánk jobb példát, mint az idehaza valósággal körülrajongott Paks Kolozsvár elleni Európa Liga-selejtezőjét.

A magyar futball nyilvánosságának különös belső szabályai vannak, melyek közül az egyik az, hogy ha úgy döntesz, ütsz, akkor üss gyorsan, kíméletlenül és pontosan. Ügyelj rá, hogy a legérzékenyebb pontot találd el!

Nyomaszt mostanság egy érzés. Azon érzések egyike, amelynél kevés fojtogatóbbat tud elképzelni az ember harmincas évei elején. „Mi van, ha idő előtt lettem javíthatatlanul konzervatív?”