Buksó

Saly Noémi: A tudománynak nem kell olyannak lennie, mint egy zsák fűrészpornak

„Határmezsgyéken buckáról buckára ugrándozom” – így látja magát Saly Noémi, a Buksó új epizódjának vendége. Irodalom- és helytörténeti, valamint gasztrokulturális kötetei egyedi hangja okán hihetetlen népszerűségnek örvendenek, ráadásul tavaly két könyve is megjelent imádott Budapestjéről. Egyebek mellett ezekről és az ikerkönyveket hamarosan követő harmadikról, valamint a már készülő negyedikről is mesél, de szó esik a kávéházak háttérszereplőiről, Krúdy józsefvárosi kötődésének okairól, na és persze a gyakran okkal romanticizált Tabánról is. A beszélgetés után művelődéstörténeti könyveket ajánl Nyáry Krisztián, mindezek előtt pedig a 2025 legjobban várt könyves eseményei közül válogat.

Saly Noémi nem csak saját örömére, kíváncsiságát csillapítandó kutat: szereti meggyőzni az olvasókat is arról, mennyi izgalmas történet ragadt a múltban, és miként formálják sokszor ezek a jelenünket is. Nehéz lépést tartani vele, hiszen harmincnál is több könyve jelent meg az elmúlt évtizedekben, de számtalan kultúrtörténeti kötetet is fordított és szerkesztett, vagy tűnt fel bennük társszerzőként. Sokszor hivatkoztak már rá Budapest-, irodalom- és kávétörténészként, saját magára a bőség zavarában éppen ezért művelődéstörténészként tekint.

Az elmélyülés, az átfogó kutatói munka mellett szereti – és fontosnak is tartja – szépen használni a magyar nyelvet, szépíróként is bemutatkozott már többször, jóllehet nem tartja magát annak. „Gyere már ide, nézd milyen baromi érdekes ez!” – buzdítja olvasásra ezúttal a Buksó hallgatóit.

Szívügye Buda különleges, titkokkal teli városrésze, a Tabán, amelyről talán a legtöbbször írt eddig. Ezúttal arról mesélt, hogy miért vonzódunk sokan hozzá, mennyi csapás érte a történelem sötét időszakaiban, és miért hatott „Buda gyümölcsöskertjére” sorsfordítóan az 1800-as évek közepén pusztító filoxéravész.

A legtöbb ember fejében egy budai Grinzing képe él, ami egy meglehetősen hamis kép. És, hogy miért alakult ki ez a kép, ez a budai kiskocsmás hangulat? Buda egy virtigli borász városka volt, egy mezőváros volt szemben az iparos várossal, Pesttel, és ennek a borász városnak elveszett a filoxéravész miatt a megélhetése. Akkor a tabániak egy része megélhetési bűnözőként elkezdett vendéglátással foglalkozni. Családi kisvendéglőket nyitottak úgy, hogy a ház egyik szobájába betettek asztalokat meg székeket, és az Alföldről hoztak bort.

Igazi kuriózum volt tehát a Tabán már a történelmi múltban is, hiszen Budapest szívében, egy egyre növekvő világváros közepén üde, falusias színfoltnak hatott. Rengetegen jártak át a belpesti kerületekből a Tabánba mulatni, hiszen Pest akkori lakosságának igen jelentős része vidékről érkezett. Saly Noémi szerint Krúdy Gyula is okkal telepedett le először a Józsefvárosban: „Nyíregyházára emlékeztette.”

És ha már Pest! Egyáltalán nem véletlen, hogy a kávéházak – szemben a falusias kisvendéglőkkel – ott nyitottak meg. Ezek ugyanis nemcsak a szellemi élet központjai voltak, hanem a kereskedelem fontos színterei is. Súlyos összegek és portékák cseréltek gazdát a kávéházakban, Saly pedig úgy ír róluk, mintha életrajzokat jegyezne. Szerinte valahol minden épület története felér egy kalandos életúttal.

A népszerű művelődéstörténész a tények és az adatok mellett szüntelenül keresi az érzékeny témákat. Ezúttal a kávéházak háttérbe szorult szereplői közül a szivaros gyerekekről írt egy fejezetet Az én Pestem című könyvében. „A régi pesti ember nem vesz észre egy szivaros gyereket, mert annyira a mindennapok része, hogy ott van. Amikor elkezdtem írni, az volt a játékom, hogy visszalépek az időben oda, ahol még van szivaros gyerek, csak soha nem tudott megállapodni a tekintetem rajta, mert állandóan mozgásban van.”

Remélem, hogy ötven–nyolcvan év múlva valaki majd megírja a mai Budapest ázsiai ételfutárainak történetét, akik ezekkel a rózsaszín batyukkal bicikliznek, és nem tudnak magyarul. Valahol élnek, valahol alszanak, nem tudunk róluk semmit, és úgy cikáznak, hogy nem tud rajtuk megállapodni a tekintetem. Amióta megírtam a szivaros gyerekeket, azóta már nézem az ázsiai ételfutárokat is.

Top Ten – 10 művelődéstörténeti könyv

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik