archívum

Vártnál nagyobb negyedik negyedévi forgalomról és nyereségről számolt be kedden tőzsdezárás után a világ legnagyobb félvezető-gyártója, az Intel, de azt is közölték a cégnél, hogy az idén kevesebbet költenek beruházásra.
2003. 01. 15. 09:16
Több hetes tesztelés után ma reggeltől az interneten is elérhető a Hír TV. A jelenleg híroldalként funkciónáló site üzemeltetői a jövőben a hírek, események webkamerás közvetítését ígérik. A tervek szerint az oldalon később mozgóképek is lesznek, és azt is lehetővé teszik, hogy a látogatók webkamerákon keresztül figyelhessék az ország több pontján történteket. A távolabbi terveik között szerepel, hogy a televízió, a mobilkommunikáció és az inter
2003. 01. 15. 09:10
A hosszútávú lakáspolitika célja, hogy hazánkban európai színvonalú, megfizethető lakáskínálat alakuljon ki, egyensúlyban maradjon az épített és természetes környezet, és a rászorultaknak igazságos és arányos támogatási rendszert alakítsanak ki. Ehhez 8-9 törvényt kell módosítani az elkövetkező másfél évben - mondta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott kedden a BM Duna Palotában rendezett szakmai konferencián.
2003. 01. 15. 09:04
Az Agrárinnovációs Kht. helyiségeit, de Torgyán József miniszteri irodáját is folyamatosan lehallgatták - állítja Deésy Géza, a kazettaügy koronatanúja. Bár a jogszabályok értelmében titokban kizárólag a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hallgathat bele mások telefonbeszélgetésbe, számos cég kapható a törvénytelen megfigyelésre - írja a Népszava. Tízből nyolc esetben aziránt érdeklődnek, hogyan lehetne lehallgató berendezéshez jutni - állítja egy b
2003. 01. 15. 08:56
A német CDU-hoz hasonló, jelentős taglétszámú pártot kíván létrehozni a Fidesz, melynek vezetésére Orbán Viktort kérték fel. A párt tanácskozásán a gazdaság slágertémája, az erős forint is napirenden volt.
2003. 01. 15. 08:51
Ismét költözhet a Szent Korona. Több kurátor is azt javasolja a nemzeti jelképeket szabályozó szakértői bizottságnak, hogy a koronát szállítsák át a budai Várba. A helyszín lehet a Sándor Palota, de lehet a Honvédelmi Minisztérium egykori, a palotával szemben található épülete. A költöztetést támogatja a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Kállai Ferenc, Ráday Mihály és Gerő András.
2003. 01. 15. 08:46
A népszerű uniós mítoszok egyike szerint az euroszkepticizmus oka az, hogy Brüsszel távoli döntési központként él az emberek szemében, akik nehezen viselik el a mindennapjaikat gúzsba kötő uniós döntések sokaságát - írja a Magyar Hírlap. A tagállamokban mégis sokkal kevesebb euroszkeptikus él, mint a jelölt országokban. Belülről ezek szerint mégsem olyan ijesztő a kép.
2003. 01. 15. 08:35
Egy héten belül öt százalékkal csökkent George Bush amerikai elnök népszerűsége a Gallup közvélemény-kutató intézet kedden közzétett felmérése szerint. Bush elnök népszerűségi mutatója 63 százalékról a még mindig nagyon jónak számító 58 százalékra csökkent, amit a felmérés a gazdaság helyzetével, így a nyolc éve legnagyobb arányú munkanélküliséggel, a fenyegető iraki háborúval és az észak-koreai nukleáris válsággal kapcsolatos elbizonytalanodásn
2003. 01. 15. 08:31
Új pályázatot írnak ki az MTV elnöki posztjára. Egyelőre nem tudni, a két eredménytelenül zárult tavalyi szavazás után hányan vállalkoznak arra, hogy ringbe szálljanak a tévéelnökségért, a pályamunkákat mindenesetre április 1-jén bírálják el - olvasható a Magyar Hírlapban.
2003. 01. 15. 08:16
A jövő hét elején írja alá Moszkvában László Csaba pénzügyminiszter az orosz államadósság utolsó részletének törlesztéséről szóló megállapodást – tudta meg a Népszabadság. A mintegy 92 millió dollár készpénzben, közvetítők nélküli kifizetéséről Medgyessy Péter tavaly decemberi, moszkvai látogatásán egyeztek meg.
2003. 01. 15. 08:09
Eldőlt, hogy a bős–nagymarosi kérdésben a környezetvédelmi minisztérium koordinálja a szakmai munkát, a Külügyminisztérium pedig a nemzetközi ügyekért felel – jelentette be tegnap Kóródi Mária szakminiszter. A tárca több programot is indít ebben az évben, ám az is kiderült a miniszteri beszámolóból, hogy a halaszthatatlan feladatokhoz nincs meg a kellő költségvetési támogatás - írja a Népszabadság.
2003. 01. 15. 08:06
Napokon belül megalakulhat az a bizottság, amely Medgyessy Péter miniszterelnök felkérésére a klónozással kapcsolatos erkölcsi, jogi és politikai kérdésekről tájékoztatja majd a kormányt. A testületnek várhatóan tagja lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter mellett a Semmelweis Egyetem egyik nagy tekintélyű szakembere, továbbá Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Kis János filozófus, a kormány részéről pedig Magyar Bálint o
2003. 01. 15. 08:03
Február közepén tartja tisztújító országos gyűlését az MDF, s a párt tíz megyei választmányából már jelezték: Dávid Ibolyát javasolják pártelnöknek. Erről Csáky András választmányi elnök nyilatkozott tegnap. A demokrata fórumban általános az a vélekedés, hogy Dávid Ibolya pozíciója „megdönthetetlen".
2003. 01. 15. 08:00
A rendszerváltás óta több alkalommal felvetődött, ám rendszerint politikai és szakmai viták áldozatává vált az az elképzelés, hogy a szavazók egyfordulós választáson voksoljanak egy kisebb létszámú, esetleg kétkamarás Országgyűlés képviselőire. A reform azért sem valósulhatott meg eddig, mert ahhoz az alkotmányt és a választójogi törvényeket is módosítani kellene – kétharmados parlamenti támogatással.
2003. 01. 15. 07:53
Informális ülést tart ma délelőtt a kormány Lovasberényben. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy a miniszterek a kormányzati ciklus eddigi hét hónapjának tevékenységét és a 2003. esztendő legfontosabb feladatait tekintik át.
2003. 01. 15. 07:49
Ma már az új, felemelt árakon kaphatóak a sztrádamatricák, amelyeket a kormány múlt heti döntése értelmében már az M7-esen és az M3-as új, Füzesabonytól Polgárig tartó szakaszán autózóknak is meg kell vásárolniuk.
2003. 01. 15. 07:45
Ismerd meg az Európai Unió országait az interneten keresztül - ez a címe annak az országos vetélkedőnek, amelyet 10-14 éves diákok számára rendez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.
2003. 01. 15. 07:43
A BUX kedden 37 ponttal, vagyis 0,5 százalékkal esett, és 7868,54 ponton zárt. A blue chipek közül az OTP 0,9 százalékkal erősödött. A Matáv kicsivel (0,4 százalékkal) esett, míg a Mol és a Richter jobban (1,7, illetve 1,1 százalékkal) gyengült.
2003. 01. 14. 17:01
Olvasói sztorik