Belföld

Internetes EU-vetélkedő diákoknak

Ismerd meg az Európai Unió országait az interneten keresztül - ez a címe annak az országos vetélkedőnek, amelyet 10-14 éves diákok számára rendez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság.

A verseny célja az országos mozgalom keretében játékos-komoly versenyfeladatokon keresztül, az Internet-adta lehetőségeket kihasználva, megismertetni az Európai Unió országait, azok népeit, kultúráját, művészetét; valamint a diákok (és tanáraik) számára példát adni arra, hogy az internet és az alkalmazói programok által nyújtott lehetőségek az iskolai feladatok témaköreiben hogyan járulhatnak hozzá az alkotó tanulás és problémamegoldó kultúra kialakításához.

A verseny védnöke Jürgen Köppen, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának vezetője és Gresiczki Péter, a Magyar Unesco Bizottság főtitkára.

A vetélkedő három fordulóból áll, minden forduló négyhetes. Részt vehetnek a hazai és határainkon túli magyar 6-8-12 évfolyamos általános iskolák, valamint a hat és nyolc évfolyamos középiskolák 10-14 éves diákjai. A csapatok maximális létszáma öt ember lehet, egy intézményből egy csapat nevezhet. A versenyre 2003. január 6-tól lehet jelentkezni.

Az első forduló (2003. január 20. – február 14.) során az Európai Unió országainak irodalmi, történelmi, zenei stb. érdekességeivel kapcsolatos találós kérdésekre kell megtalálni a választ az interneten vagy könyvtárban. A válaszokat pontos forrásmegjelöléssel is el kell látni, és internetes formalapok kitöltésével kell beküldeni. A pontozás szempontjai: válasz pontossága, beérkezési idő, forrásmegjelölés. A második fordulóba a legtöbb pontszámot szerzett csapatok kerülnek.

A második forduló (2003. március 10. – április 4.) alatt a csapatok számára kisorsolt Európai Uniós országgal kapcsolatos adatokat kell begyűjteni az internetről, azokat elemezni és az összefüggéseket értelmezni, természetesen ezúttal is forrásmegjelöléssel. A forduló után a 15 legjobb csapat jut tovább.

A harmadik, döntő fordulóban (2003. május 5. – május 30.) a feladat, hogy az első két forduló során összegyűjtött adatok szintéziseként a csapatok alkossák meg egy adott ország gondolati térképét HTML-oldalakon. Mindehhez csatolandó egy rövid (maximum 10 oldalas) prezentáció, amely programot kínál egy ötnapos országlátogatásra. Végül mindent fel kell tenni a verseny szerverére.

Eredményhirdetés 2003. június 13-án. A vetélkedő nyertes csapatai értékes jutalomban részesülnek. Részletes kiírás a http://www.neumann-centenarium.hu/versenyek.html címen olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik