Belföld

Kormányülés napirend és döntések nélkül

Informális ülést tart ma délelőtt a kormány Lovasberényben. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy a miniszterek a kormányzati ciklus eddigi hét hónapjának tevékenységét és a 2003. esztendő legfontosabb feladatait tekintik át.

Az áttekintés vonatkozik a kabinet egészére és az egyes tárcákra egyaránt. A kormány Gál J. Zoltán szerint folytatni kívánja azt a gyakorlatot, hogy tagjai időről időre kötetlen módon beszélgetnek olyan ügyekről, amelyek nem illeszthetők a kabinet ülésének szoros napirendjébe. A szóvivő hozzátette az elmondottakhoz: a megbeszélésnek nem lesz napirendje, és a tanácskozáson nem hoznak döntéseket sem, viszont a miniszterelnök február 11-i évértékelő beszédében is fel kívánja használni az itt elhangzottakat.

A Népszabadság értesülései szerint a tanácskozás elsőrendű célja, hogy a jelenlévők segítsenek megtervezni a kétszer száznapos program utáni időszak kormányzati stratégiáját. Azokat az intézkedéseket, ötleteket vitatnák meg a tárcák vezetői, amelyekkel a koalíció továbbra is érzékeltetheti, hogy milyen értékvilág irányítja a politikáját. Minden miniszter legalább egy ilyen ötlettel áll elő ma. A kitűzött feladatok várhatóan nem igényelnek majd törvénymódosításokat, és megoldhatók lesznek a tárcák költségvetéséből. A negyedik informális kormányülésen csak a miniszterek vehetnek részt. Így az oktatási tárcát senki sem képviseli, mert Magyar Bálint külföldön tartózkodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik