December 13-a óta az európai politikában örömünnepet ülnek, mondván, végre sikerült lezárni a csatlakozási tárgyalásokat tíz országgal is, most már csak rajtuk múlik: megtörténik-e a közösség történelmi jelentőségű bővítése. A jelölt országok vezetői mégsem dőlhetnek kényelmesen hátra, hiszen 5-6 országban is könnyen előfordulhat, hogy az emberek a csatlakozásról szóló népszavazáson nemet mondanak a belépésre. A veszély valódiságát mutatja, hogy a csatlakozási szerződésbe belekerült az a mondat is, hogy “ha valaki nem helyezi letétbe a ratifikációs okmányokat, akkor a szerződés nélküle jön létre”. Ez azt jelenti, hogy az az ország, ahol a nép nemmel szavaz, kimarad, de a többiek taggá válnak. Erre már akadt példa, amikor 1994-ben a norvég referendum elutasítása ellenére a másik három jelölt – Ausztria, Finnország és Svédország – felvételt nyert az EU-ba.
A most a kapuk előtt álló tíz ország elvárásai az EU-val szemben és ismeretei a közösségről azonban összehasonlíthatatlanok a korábbi jelöltekével. A görögök, a spanyolok és portugálok ugyan komoly anyagi segítséget is vártak – melyet egyébként meg is kaptak –, de sokkal fontosabb volt számukra a frissen elnyert demokratikus szabadság megerősítése, a belső ellentétek, a véres, diktatórikus múlt lezárása. Ôk ugyanis nem egy külső óriáshatalom igája alatt szenvedtek, hanem saját katonaságuk és diktátoraik terrorjától. Az Európai Közösségnek is fontos volt, hogy gyors integrálásukkal megakadályozza a politikai visszarendeződést.
[Magyar Hírlap]
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
