Belföld

Botrányt kavart a honvédelmi járműtender

Az utóbbi évek egyik legnagyobb közbeszerzési tenderének lezárulása máris vihart kavart. Az egyik vesztes, az Ikarus Holding Rt. szabálytalanságokkal vádolja a honvédséget, az ezt visszautasítja.

Az Ikarus Trade Kereskedelmi Kft., az Iveco SpA. és a Rába Rt. lett a Magyar Honvédség beszállítója az elkövetkező 15 évre, a beszerzésre kiírt
Botrányt kavart a honvédelmi járműtender 1

tender kedden délelőtt kihirdetett eredménye alapján. Az Ikarus Trade Kft. információink szerint ugyan a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Ikarus Rt. tulajdonában van, de a menedzsmentszerződés gyakorlatilag az Iveco-érdekeltségű Ikarusbus Rt.-hez kapcsolja.

Bese Ferenc, a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Beruházási Hivatalának főigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az Ikarus Trade az autóbuszok, az Iveco SpA. az összkerék hajtású közúti gépjárművek, a Rába pedig a terepjárók kategóriájában lett a Magyar Honvédség beszállítója. A főigazgató közlése szerint a beszállítóktól a következő 15 év során mintegy 8-10 ezer járművet vásárol a Magyar Honvédség.


Az Ikarus támadja az Ikarust

Az Ikarus Holding Rt. – amely Széles Gábor érdekeltségébe tartozik, és nem tévesztendő össze az Ikarus Trade Kft.-vel, amely állítólag csak formailag az Ikarus leányvállalata, s inkább az Ivecóhoz kötődik – sajnálattal értesült a Honvédelmi Minisztérium döntéséről, amely nyertesként a Rába Jármű Kft.-t és az Iveco SpA.-t nevezte meg. A cég a pályázatok értékelési eljárása során közleménye szerint több szabálytalanságot tapasztalt. A kiíró nem tartotta be a közbeszerzési törvényben előírt, versenysemlegességre vonatkozó szabályokat, hiszen nem küldtek minden érintettnek jegyzőkönyvet – állítja.



Botrányt kavart a honvédelmi járműtender 2


Érthetetlennek tartja az Ikarus azt is, hogy a honvédségi gépjárműpark felújítását célzó beszerzésnél a kiíró miért nem értékelte az ajánlatokat műszaki tartalom szerint. Az eljárás problémái miatt egy évtizedek óta NATO tagországok által használt MAN, Mercedes vagy Pinzgauer jármű nem kaphatott jobb minősítést, mint egy referenciákkal nem rendelkező jármű.


A Rábának prototípusa van

Elfogadhatatlannak tartja az Ikarus azt is, hogy a kiíró nem értékeli a termékek referenciáit, illetve a NATO-kompatibilitást és kodifikációt, ezért fordulhat elő, hogy egy még el nem készült jármű ugyanolyan minősítést kaphat, mint az évek óta NATO tagországokban hadrendbe állított jármű. A FigyelőNet információi szerint a Rába egy olyan járművel pályázott, amelynek prototípusa készült el, s amely bemutatókon már részt vett, de harci körülmények között még nem próbálták ki.


Megkérdőjelezhetőnek tartja az Ikarus azt a döntést, amellyel az ország védelmi erejének jelentős részét képező járműflottát egy még ki nem próbált, hadrendbe még soha nem állított, referenciákkal nem rendelkező járműparkra cserélnek. A NATO kodifikáció hiánya pedig a későbbi NATO együttműködést fogja zavarni, és indokolatlan többletköltségeket fog róni a hadseregre. 


Az Ikarus információi szerint a tenderen nyertesnek kihozott pályázók ajánlatának elfogadása esetén a beruházás 30-50 milliárd forinttal kerülne többe a magyar adófizetőknek, mint az Ikarus Holding ajánlata. Ezzel szemben a FigyelőNet a Rábához közel álló forrásokból úgy értesült, hogy a honvédelmi tender csak keretszerződés, konkrét tartalmáról, a megrendelt járművek jellemzőiről későbbi tárgyalások döntenek. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem lehet tudni, mekkora lesz az egész tender végösszege, így természetesen az sem mondható meg, előre, hogy valóban 30-50 milliárddal olcsóbb lenne-e az Ikarus ajánlata.


Szélesék a parlamenthez fordulnak


Az Ikarus kéri, hogy a kormányzat által meghirdetett Üvegzseb Program és az átláthatóság szellemében a Közbeszerzési Tanács felügyelete mellett minden pályázó nyilvános eljárás keretében mutassa be részletes árajánlatát és egyéb kondícióit. Szeretnének lehetőséget teremteni arra, hogy a közvélemény meggyőződhessen arról, hogy a döntés meghozatalánál a Honvédelmi Minisztérium a legversenyképesebb költségű és a magyar ipar és költségvetés szempontjából a legelőnyösebb ajánlatot fogadta el.

Az Ikarus kéri továbbá az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságát, hogy az említett szabálytalanságok és a Magyar Állam számára kedvezőtlen helyzet miatt vizsgálja meg az ajánlatokat, és ha úgy ítéli meg, minősítse érvénytelennek a tendert, rendeljen el új beszerzési eljárást.

A Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium minden szempontból törvényesnek és megfelelőnek tartja a pályázat lebonyolítását – közölte a FigyelőNettel Matyuc Péter, a honvédelmi tárca szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik