Nagyvilág
Megszólalt a 17 éves lány, aki kénsavval öntötte le barátja férfiasságát.
2015. 02. 05. 13:28
Az Iszlám Állam által végrehajtott kivégzést gyerekekkel is végignézették. Volt, aki boldognak mondta magát a fogoly halála miatt.
2015. 02. 05. 12:15
A kilenc életből vajon mennyit vesztett el ezzel?
2015. 02. 05. 12:14
Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy Angela Merkel német kancellárral együtt csütörtök délután Kijevbe látogat, pénteken pedig Moszkvába utaznak tovább.
Még 12 embert nem sikerül a folyóba zuhant gépről a felszínre hozni, és hivatalosan legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülőgép-szerencsétlenségnek.
Tizenhárom őrt és olajipari munkást öltek meg vélhetően iszlamista fegyveresek egy líbiai olajmező elleni támadásban.
Az élére álltak annak az ENSZ-bizottságnak, ami a terrorszervezet pénzügyeit vizsgálja.
2015. 02. 04. 21:29
Sokkal több halálos áldozata lehetett volna a Tajvanon lezuhant utasszállító tragédiájának, ha a pilóták nem egy folyó felé kormányozzák a gépet.
A Reuters brit hírügynökség helyszínen lévő tudósítóinak meglátása szerint a kelet-ukrajnai szakadárok szerdán teljesen a hatalmukba kerítettek egy stratégiailag fontos várost, Vuhlehirszket.
Muzulmán országok egész sora adott hangot szerdán felháborodásának amiatt, hogy az Iszlám Állam elevenen elégetett egy foglyul ejtett jordániai pilótát.
2015. 02. 04. 17:57
Terrortámadás előkészítésével és illegális fegyverviseléssel gyanúsítják azt a szlovák férfit, aki az Európai Parlament (EP) épületébe akart bejutni Brüsszelben. Láncfűrész és fegyver volt a kocsijában.
2015. 02. 04. 15:49
Az áldozatokat istenkáromlással, kémkedéssel és ellenséges tevékenységgel vádolták. A halálra ítélteket általában lefejezik vagy golyó általi halálra ítélik.
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
