amerikai egyesült államok
Mindeközben Trump húsz százalékos díjat kérne a Hormuzi-szoros „őrzéséért”.
Az USA szerint biztosítják a hajózást, Irán szerint azonban zárva az útvonal – a bizonytalanság miatt közben csökken a hajóforgalom.
A pályán válaszoltak az általuk igazságtalannak tartott döntésre.
Balogun felmentése lavinát indíthat el, a franciák például Olise sárga lapját szeretnék eltöröltetni.
A játéknapot a portugál-spanyol rangadó nyitotta, majd az utolsó még versenyben maradt házigazda, az Egyesült Államok szenvedett súlyos vereséget. A meccsek mellett minden vb-hírt megtalál egy helyen.
Az amerikai elnök szerint előfordulhat, hogy katonai eszközökkel kell „befejezni a melót”, amit elkezdtek.
Mert „produktív” tárgyalások zajlanak a két ország között.
Pénteken újranyitják a Hormuzi-szorost is, vége az iráni kikötők amerikai blokádjának is.
Bizakodónak tűnik az amerikai adminisztráció, már vasárnap békét köthetnek a felek.
A normandiai partraszállás 82. évfordulóján hangzott el a nem szokványos hasonlat.
Megsértődött, miután a sztárok visszaléptek az amerikai szabadság 250. évfordulója alkalmából szervezett koncertsorozattól.
Továbbra sem látszik a konfliktus vége.
Egy új kormányzati weboldal űrlényekhez hasonlítja az illegális bevándorlókat, és dezinformációt terjeszt róluk.
Miközben a kínai elnök „történelmi jelentőségű mérflödkőről” beszélt a 2026-os év kapcsán a kínai–amerikai kapcsolatokban.
Felavatták Fabriczy Kováts Mihály emléktábláját, rövidesen pedig talán szobra is lesz.
Egy egyoldalas memorandum elfogadásáról tárgyaltak a felek, mely a háborús rendezés alapja lehet.
Az amerikai biztonsági személyzet is hazautazott, Irán pedig a blokád feloldását kéri a tárgyalások folytatásához.
A lövöldözés egy családi vita nyomán kezdődött, az áldozatok 1 és 14 év közöttiek voltak.
Iránnak az nem tetszik, hogy Trump blokád alá vette a kikötőit.
A szombati tárgyalások nem hozták meg a kívánt eredményt, ezért Trump lépett.
Az izraeli hadsereg az Iránnal létrejött tűzszünet ellenére tovább harcol a Hezbollah libanoni síita mozgalommal Dél-Libanonban – közölte az MTI.
Váratlan tervváltozás történt: az Egyesült államok alelnöke, JD Vance elhagyta Budapestet.
Szerdán minden eddiginél durvább légicsapást mért Libanonra Izrael, a Reuters eddig 254 halálos áldozatról számolt be.
A Fehér Házban találkozott Mark Rutte NATO-főtitkár és Donald Trump amerikai elnök szerdán, ahol az amerikai vezető ismét a szövetségesek elégtelen támogatását rótta fel az Irán elleni hadműveletek kapcsán.