Nagyvilág

„Nem akartam megölni a péniszét”

Megszólalt a 17 éves lány, aki kénsavval öntötte le barátja férfiasságát.

A világsajtóba is bekerült dél-afrikai lány – akinek tettéről a Hír24 is beszámolt – még január 17-én támadt rá 25 éves barátjára, amiért a férfi felvette szeretkezésüket és a felvétel felkerült a netes közösségi oldalakra. A fiatalkorúsága miatt meg nem nevezett lány bosszúból kénsavat öntött a férfi ölébe, teljesen tönkretéve ezzel Humphrey Khoza péniszét.

Miután a férfi szemszögéből ismertetett történet a dél-afrikai sajtón keresztül az egész világon elterjedt, a Sapa dél-afrikai hírügynökségnek sikerült megszólaltatnia a lányt is, aki kijelentette: „Sosem akartam megölni a péniszét. Csak dühös volt és azt akartam, ő is érezze azt a fájdalmat, amit én.”

A lány a Sapa újságírójának elmondta: az egyik osztálytársnőjétől hallott a közösségi oldalakon terjedő videófelvételről, de először azt hitte, hogy csak viccel. Amikor pedig saját szemével látta „elvesztette a fejét”, és valami olyat akart tenni, amivel megmutathatta a férfinak, hogy „rossz lánnyal kezdett ki”.

A kénsavas üveget apja garázsában találta, amikor egy kerékkulcsot keresett, amivel megleckéztetheti Khozát. Majd az üveg savval egyenes a férfi törzshelyére ment, ahol „még dühösebb” lett. „Hezitálás nélkül ráöntöttem a savat” – mondta el a lány.

A férfi elmondása szerint a lány beleegyezésével szexeltek, de a lány azt nem tudta, hogy az aktust laptopja kamerájával videóra vette. „Nem akartam megmutatni senkinek, és máig nem tudom, hogyan került fel a közösségi oldalakra” – állította Khoza.

Bár többen is azt tanácsolták neki, hogy emeljen vádat a lány ellen a támadás miatt, Khoza közölte: nem látja értelmét annak, hogy bíróság elé citálja a középiskolást. A per „nem fogja visszaadni a férfiasságomat, és börtönbe kerülése csak a jövőjét tenné tönkre” – jelentette ki a férfi.

Most azonban a férfi amiatt aggódhat, hogy ő kerülhet a vádlottak padjára, a szeretkezésükről készített videó miatt. A lány ugyanis közölte, gondolkodik azon, hogy feljelentést tesz ellene a pornográf felvétel miatt. A Sapa megkereste a helyi rendőrséget, ahol közölték: akkor indítanak eljárást, ha valamelyik fél jelentkezik náluk. A helyi törvények értelmében gyerekpornónak számít, amit a férfi tett, mert a lány még nem volt 18 éves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik