Május második felére kanyarodva már igazán jogos elvárás a napos meleg idő főleg úgy, hogy idén pár nap kivételével nem volt még részünk ilyenben. A jó hír, hogy a napokban vízválasztóhoz érkezünk, az északi félteke időjárása átvált a nyárra jellemző nyomási rendszerbe, szakszóval elérjük a final warming, azaz végső melegedés állapotát.
–a részletekről Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdeztük.
Végső melegedés
Jelenleg még a téli félévre jellemző légköri viszonyok alakítják térségünk időjárását, amikor még mélyek az észak-déli irányú kilengések, a tavaszi fagyokat okozó sarkvidéki légtömegek betörése. „Normál esetben” ez április végéig, május elejéig jellemző, most azonban a légkör jó egyhónapos csúszásban van a naptárhoz képest.
Május 21-22. környékén várható a vízválasztó, amikortól a kiugrások valószínűsége csökken, a sokkal egyenletesebb, kiszámíthatóbb nyugat-keleti irányú áramlás válik meghatározóvá
– mondja a 24.hu-nak Molnár László.
Ezt az időpontot nevezik a már említett végső melegedésnek, így már érthető, hogy miért. Csakhogy a magasban végbemenő folyamatokból itt a földön egy darabig még mit sem érzünk, majd csak pünkösd után kezdhetjük élvezni a késő tavaszi időt, de akkor sem sokáig.
Eső és hűvös
Hétfőn egy tőlünk északnyugatra gomolygó hatalmas ciklonból leszakadó, úgynevezett peremciklon érte el hazánkat. Ez okozta a kiadós esőt, ami északkeleten még kedden is bőven tart, a hátoldalán pedig hűvös, szeles, de kevésbé csapadékos idő érkezett.
Szerdán egy újabb peremciklon érkezését várjuk, amely a Dunántúlon okoz majd jelentős csapadékot, a legtöbb eső, 30-40 mm Somogy megyét éri majd.
További mozgása még most is elég bizonytalan, várhatóan a középső országrészben és a Tiszántúlon is esni fog. A hőmérséklet jóval átlag alá csökken, 15-20 foknál nemigen mutatnak majd többet a hőmérők, hajnalonként pedig helyenként 2-3 fokra ébredhetünk.
Újabb frontok jönnek
Szombaton aztán északnyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, ami jelen állás szerint bőséges esőkkel néhány óra alatt áthalad rajtunk. Ez már egy teljesen hagyományos, északnyugat felől érkező nyári front lesz, ami egy átlagos évben a 24-25 fokos, napsütéses időt hűtené le.
Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint a jövő hét elején némi felmelegedéssel számolhatunk, de 27. környékén egy újabb hidegfront biztosítja, hogy hiába történt meg az „évszakváltás” a légkörben, idelent ebből még nem sokat fogunk tapasztalni.