külföld

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei megérkeztek hétfőn reggel az iráni Iszfahán uránfeldolgozó üzemébe, hogy felszereljék a NAÜ megfigyelő kameráit, és feltörjék az ENSZ pecsétjeit a hosszabb ideje nem működtetett üzem kapuin.
2005. 08. 08. 10:23
Hivatalosan vádat emelt a brit rendőrség a július 21-i londoni merényletsorozat egyik feltételezett elkövetője, a szomáliai állampolgárságú Yassin Hassan Omar ellen. Eközben Zambia kiadta a július 7-i robbantássorozat egyik feltételezett értelmi szerzőjét Nagy-Britanniának.
2005. 08. 07. 17:07
Benyújtotta lemondását Benjamin Netanjahu izraeli pénzügyminiszter. Köztudott, hogy a politikus ellenzi Ariel Saron kormányfő gázai kivonulási tervét.
2005. 08. 07. 16:19
Tizenkilenc ember vesztette életét a szombaton délután Szicília partjai előtt a tengerbe zuhant tunéziai utasszállító repülőgépen. Húsz utast sikerült sérülten kimenteni a roncsok közül, illetve a tengerből – jelentette az MTI.
2005. 08. 07. 10:01
Meghalt Robin Cook, aki egykor a brit munkáspárti kormány külügyminisztere volt (1997-2001), ám később összekülönbözött Tony Blair miniszterelnökkel, és kivált a kabinetből. Cook halálának közvetlen okát még nem hozták nyilvánosságra.
2005. 08. 07. 09:06
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a laza német vízumkiadási törvény nem kompatibilis az uniós szabályokkal. A 2000 és 2003 között érvényben lévő jogszabály olyan hézagot tartalmazott, amelyet kihasználva több tízezer kelet-európai érkezett Németországba– írja EUobserver.
2005. 08. 05. 18:45
Észak-szulawesi lakosok azt állítják, hogy a gyerekek bőrkárosodást szenvedtek a szennyezés nagy mértéke miatt. A bírósági tárgyalás, melyben a világ legnagyobb aranybányászatára bűnügyi költségeket rónak ki környezetvédelmi gondatlanságból, precedens értékű lehet - írja a BBC.
2005. 08. 05. 18:37
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csúcspolitikusai a javuló közvélemény-kutatási eredmények láttán fordulatot érzékelnek a választási kampányban. Gerhard Schröder kancellár egy pénteki kasseli tanácskozáson „üldözési versenyre" szólította fel pártját.
2005. 08. 05. 18:24
Új jogi keretek fogják szabályozni a kitoloncolást és a menedékjogot Nagy-Britanniában, hogy hatékonyan lehessen alkalmazni őket a terroristák elleni küzdelemben – mondta Tony Blair brit kormányfő.
2005. 08. 05. 16:21
Támadást hajtanak végre az amerikai erők Irak nyugati részén, hogy legyőzzék a felkelőket és a külföldi terroristákat az Eufrátesz völgyében. A "Gyors Csapás" nevű hadműveletben mintegy ezer tengerészgyalogos vesz részt.
2005. 08. 05. 15:25
Fél évvel a januárban aláírt békemegállapodás után újra kiéleződtek a konfliktusok Szudánban. A főleg arabok által lakott északi területek, és a koldusszegény, fekete többségű déli területek harca azt követően újult ki, hogy John Garang, a dél-szudáni lázadók vezére helikopter balesetben életét vesztette.
2005. 08. 05. 14:55
Az orosz haditengerészet kétségbeesetten próbálja megmenteni egy a Kamcsatkai-félszigetnél a tengerfenékre süllyedt mélytengeri búvárhajó legénységét. Az amerikai és a japán tengerészet is felajánlotta a segítséget – írja a BBC.
2005. 08. 05. 13:45
Noha az unió pénteken átnyújtott csomagja tudományos, műszaki és kereskedelmi előnyöket kínál, Irán néhány órával előbb közölte, hogy a javaslattól függetlenül újrakezdi az urániumdúsítást.
2005. 08. 05. 12:47
Olvasói sztorik