Külföld

Bíróság előtt a londoni robbantások gyanúsítottjai

admin
admin

2005. 08. 08. 13:48

Gyilkossági kísérlet, valamint robbanóanyag birtoklásának vádjával bíróság elé idézték hétfőn Londonban a július 21-i merényletkísérletek három vádlottját – tájékoztatott a BBC.

Saidot egy kelet-londoni autóbuszon tervezett merényletért, Mohammedet a metró Oval megállójánál, míg Omart a Warren Streeti állomás közelében előkészített robbantás miatt vonják felelősségre. A bíróság elrendelte mindhármuk őrizetének meghosszabbítását november 14-ig.

A támadások mind a négy elkövetőjét azzal gyanúsítják, hogy gyilkos merényletet terveztek London tömegközlekedési eszközein. A vád gyilkossági kísérlet, gyilkosságra való összeesküvés, valamint robbanóanyag birtoklása, illetve gyártása.

A négy fő gyanúsított közül három: az eritreai származású Ibrahim Muktar Said és Ramzi Mohammed, valamint a szomáliai születésű Yassin Hassan Omar jelent meg a hétfői tárgyaláson. Negyedik társuk, a szintén eritreai eredetű Hamdi Issac, akit Rómában fogtak el. Ő Olaszországban várja kiadatását a brit hatóságoknak.

A július 21-i londoni merényletkísérletek nem követeltek áldozatokat. Két héttel korábban a brit főváros metróhálózatában és egy autóbuszon elkövetett pokolgépes robbantásoknak 56 halálos áldozatuk volt.

A terrorakciókkal az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózathoz kötődő szélsőséges iszlám csoportokat vádolják.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.