külföld

Hétéves börtönbüntetésre ítéltek Hamburgban egy marokkói férfit, mert tagja volt annak a terrorista bűnszervezetnek, mely megszervezte és végrehajtotta a több mint háromezer halálos áldozatot követelő szeptember 11-ei terrortámadást.
2005. 08. 19. 13:31
Befejezték az izraeli biztonsági erők péntekre virradóra a kényszerkilakoltatásnak leginkább ellenálló két gázai övezeti zsidó telep, Kfar-Darom és Neve Dekalím kiürítését - jelentette be az izraeli hadsereg.
2005. 08. 19. 07:11
Vajon mi áll a Gázai övezet kiürítésének hátterében? Kinek használhat és kinek, milyen érdeke vagy ellenérdeke fűződhet a hét elején megindított kitelepítésekhez?
2005. 08. 18. 12:50
Szerdára virradóra elfogták Szerbiában a marokkói állampolgárságú, 22 éves Abdelamjid Bouchart, aki a spanyol hatóságok szerint kulcsszerepet játszott a tavaly márciusi, közel kétszáz halálos áldozatot követelő madridi robbantássorozatban.
2005. 08. 18. 12:10
Marc Verwilghen jelenlegi gazdasági miniszter személyében Belgium is állított jelöltet az Európa Tanács emberi jogi biztosának posztjára - jelentette a belga hírügynökség szerda este, a Trends-Tendance című gazdasági hetilap másnap utcára kerülő számát idézve.
2005. 08. 18. 07:56
Izraeli katonák behatoltak csütörtök reggel a kiürítésre ítélt gázai övezeti Kfar Darom zsidó telepre, ahol a rendfenntartók heves ellenállásra számítanak a kilakoltatási felszólítást elutasító telepesek és támogatóik részéről.
2005. 08. 18. 07:49
A Békeküldetés 2005 néven csütörtökön kezdődő kínai–orosz hadgyakorlat valójában Tajvan elfoglalását szimulálja – állítják elemzők. Az szakértők számára sem egyértelmű, hogy miért érdeke Oroszországnak az Egyesült Államok haragjának felkeltése.
2005. 08. 18. 07:00
A hadsereg fokozatosan felőrli a telepesek és a tüntetők ellenállását, így néhány napon belül véget érhet az izraeliek kitelepítése a Gázai övezetből.
2005. 08. 17. 17:19
Az ausztrál bevándorlási hivatal munkatársai Londonba, Berlinbe és Amszterdamba is elutaznak, hogy szakképzett munkaerőt toborozzanak országuk számára. Leginkább építőipari munkásokban van hiány.
2005. 08. 17. 11:06
Egy nappal a szerdai határidő előtt a nyolc és félezer gázai telepes közel fele már távozott a Gázai övezetből. A még maradókhoz körülbelül ötezer izraeli és Ciszjordániából érkezett keményvonalas csatlakozott.
2005. 08. 16. 10:00
Legkevesebb tizenöten - más források szerint huszonheten - sérültek meg, többségükben könnyebben, amikor kedd reggel a Richter-skála szerinti 7,2 erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét; a hatóságok visszavonták a korábban elrendelt szökőárriadót.
2005. 08. 16. 09:44
A vasárnapi 121 áldozatot követelő légi katasztrófa áldozatai már a becsapódást megelőzően halottak lehettek, állítják az ügyben vizsgálatot végző szakértők - írja a BBC.
2005. 08. 15. 18:09
Olvasói sztorik