Nagyvilág

Elfogták az akabai rakétatámadás egyik iraki gyanusítottját

Őrizetbe vettek Ammánban egy iraki férfit, akinek feltehetően köze volt az előző napi akabai rakétatámadáshoz - közölték jordániai biztonsági forrásból.

A jordániai és izraeli hatóságok szerint fegyveresek péntek délelőtt három Katyusa típusú rakétát lőttek ki egy raktárépületből a Vörös-tenger partján fekvő Akabában az amerikai haditengerészet egyik hajójára, s az Akabával szomszédos izraeli Eilat repülőterére. Az akabai kikötőben egy jordániai katona életét vesztette, az eilati repülőtérre kilőtt rakéta nem robbant fel. A támadás elkövetőjeként egy magát az al-Kaidához kötődőnek mondó csoport jelentkezett.

Az Abdullah al-Azzam Brigádok – al-Kaida Levantei és Egyiptomi Csoportja aláírással, egy iszlámista internetes honlapon közzétett üzenet hitelességét eddig nem sikerült megállapítani.

A névtelenül nyilatkozó jordániai biztonsági forrás szerint az iraki férfi gépkocsiját megállították és úgy vették őrizetbe, de az akció helyét nem közölte.

A jordániai hatóságok még pénteken közölték, hogy a rakétákat egy olyan kikötői raktárból lőtték ki, amelyet néhány nappal korábban “négy egyiptomi és iraki személy” bérelt ki, s átfogó akciót indítottak felkutatásukra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik