Erik ten Hag – bukott manchesteri futballedző – nyilatkozatban kelt ki a szerinte túl érzékeny fiatal játékosok ellen, akiket tapasztalatai alapján ma már szinte kizárólag simogatni lehet, mert az őszinte és nyílt kritikát egyáltalán nem viselik el. De vajon igaza van-e a holland mesternek, vagy csupán a frissen kirúgott edzők szokásos generációs sárdobálásáról van szó, amelyet sokkal könnyebb előhúzni a cilinderből, mint valódi felelősséget vállalni?
Gianni Infantino FIFA-elnök két bombasztikus bejelentést is tett a héten. Egyrészt kijelentette, hogy a 2026-os, amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű világbajnokság döntőjében a sportág történetében először halftime show-ra készülhetnek a drukkerek (sőt, abbéli nyitottságát is kifejezte, hogy a futballvilág legnagyobb presztízsű mérkőzésének szünete a Kendrick Lamar–Drake beefpárbaj újabb ütközetének is kiváló színhelyéül szolgálhatna), másrészt belengette, hogy a 2030-as, centenáriumi vb-n nem 48, hanem 64 válogatott vehetne részt.
- Végzetes öngyarmatosítás vagy üzleti szükségszerűség?
- Kínál-e sportélményt a világbajnokság, ha a FIFA-tagországok egyharmada részt vehet rajta?
- Mennyit ér meg Kína bevonása a vb-élménybe?
- És meg lehet-e érteni ezt az egészet anélkül, hogy feltárnánk, milyen működési anomáliái vannak a jelenkor futballjának?
Innováció kontra szégyentelen önreklám, és a játék megújításának őszinte szándékával szembehelyezkedő futballprostitúció, amelynek végeredményeként a sportág a trashkultúra közlekedőedényévé degradálódik.
De ha már Amerika, nem mentünk el szó nélkül amellett sem, hogy a CBS Sports Golazo című BL-műsorában vendégszerepelt IShowSpeed, a közösségi média globális avatárkultúrájának PSGOglija, az ember, aki arról lett híres, hogy meglepetésszerűen ráugat másokra, és indokolatlan szaltókat hány gyanútlan járókelők orra alatt. Mi köze vajon a futballhoz? És miért éppen Amerika forradalmasítja a futballtévézés formátumait? Mire válasz a permanens realityélmény vágyának kiszolgálása, és miért más a sportág körítése például Magyarországon? Szóba kerül Vitray Tamás, a szép emlékű színész–újságíró rangadók, a jótékonysági meccsen sárga lapot daráló influenszer, de az is: lehet-e őszinte a szeriőznek maszkírozott, de valójában üres és felszínes közhelyekbe fulladó magyarországi futballdiskurzus.
De miért baj ez? Van-e ellenhatása a túlajnározásnak, és magyarázhatja-e ez a fanyalgó ellendrukkerek érthetetlenül magas hányadát? Szó esik Arne Slot félrefordított nyilatkozatairól, a Liverpool párizsi taktikájáról és persze arról is, hogy milyen esélyekkel indul a ‘Pool a BL-címért folyó versenyben. Aki a segítségünkre volt a váltakozó magasságban szárnyaló világmegfejtésben, Aranyossy Áron, a 24.hu sportújságírója.
