„Ha a halálról akarok beszélgetni, azt hiszik: feladtam”

A 24.hu és a Magyar Hospice Alapítvány új podcastsorozata, a Nincs rá szó nyíltan beszél életvégről, halálról, gyászról. Közismert emberek, civilek, életvéggel foglalkozó szakemberek (orvosok, pszichológusok, ápolók) osztják meg tapasztalataikat és érzéseiket, és történeteket hozunk a gyermek- és felnőtthospice világából is.

Nehéz szavakat találni a veszteségre. A halált elidegenítjük, s így nem tudjuk a félelmeinket feloldani, a saját és mások elmúlását megfelelően feldolgozni – pedig mindenki érintett volt vagy lesz. A némaság helyett ebben a sorozatban Simonyi Balázs a téma magyar hangja.

„Nem akarom a családomat úgy hagyni, hogy nem beszéltünk meg dolgokat. Beszélni nehéz róla. Nem nekem: nekik.”

Két beszélgetés hallható az adásban, amelyben Epres Attila színművész működik közre. Az elsőben az 54 éves Sallai Zsuzsa négygyermekes anya, restaurátor avat be minket az élet és halál peremén egyensúlyozásba. Zsuzsát gyerekkora óta tucatszor hoztak vissza a halálból. Fiatalon szívbetegséggel harcolt, aztán jó pár éve egy daganatos betegséggel, miközben családjával együtt kilakoltatták őket családi házukból a svájci frankhiteles tartozásuk miatt. Visszadobtak címmel írta meg betegségeinek sztoriját és felépülésének sikertörténetét. Versenyengedélyes amatőrként számos (ultra)futóversenyen ért célba országos bajnokságokon.

2022 őszén hunyt el. Milyen belső küzdelmek zajlanak egy rákban haldoklóban? Miért nehéz áttörni a családi kommunikációs falakat? Hogyan lehet egyszerre még az életben benne lenni és a jövőt tervezni, és már a halálban benne lenni és a halált tervezni? Hogyan lehet fogódzkodni az ittlétbe, megragadni minden alkalmat és lehetőséget a gyógyulásra, de már elfogadni a saját halált?

A második interjúban a fentieket a hozzátartozók oldaláról is láthatjuk. A 46 éves Szabó Gábor maratonista, edző meséli el az elmúlt gyászév tanulságait, édesanyja betegségét és utolsó napjait a Hospice Házban. Miért választjuk az elszeparálódást egy halálos diagnózis közlésekor? Milyen, amikor egy kontrollmániás ember elveszti az autonómiáját és másra szorul rá? Kit sajnálunk inkább: magunkat vagy a haldoklót?

„Miért nem fáj az, hogy mielőtt megszülettünk, akkor nem láttuk, hogy mi volt? Mindig csak azzal foglalkozunk, hogy amikor már nem leszünk, akkor mi lesz nélkülünk.”