FN
Nagyon sok pénz kellene a Gulliver talpra állításához.
Az utasok nagy része már kapott kártérítést, az egykori dolgozók többsége még mindig várja a pénzét. Vagy már nem is várja.
Az ukrán Naftogaz energiaipari cég hétfőn jelezte, hogy esetleg nem lesz képes időben rendezni Oroszországgal szembeni gázszámláját.
Bukarestben is magasabbak az árak, mint nálunk. Berlinben három és fél év munkával már otthonhoz lehet jutni.
A cikkíró szerint a rosszul értelmezett „szegénységi bevándorlás” gazdagítja a Nyugatot, és nem szegényíti, a Keletet pedig szegényebbé teszi, és nem gazdagítja.
A forint utóbbi napokban látott esésével párhuzamosan ma öthavi csúcsra ugrott a magyar államadósság CDS-felára. Több képviselő is nagyot kaszálhat a forint gyengülésével
Az egyik állami cégnek tartozott egy másik állami cég, aminek a behajtásával megbíztak egy harmadik állami céget.
2014. 02. 03. 14:14
Talán ezért is nem adják meg a tervezett kiegészítő támogatást a legkisebb gazdáknak.
A lakásszövetkezetek szerint a rezsiszámlákban keletkező megtakarítás havi közlése értelmetlen. Levélben kérik a kormányfőt, évente csak egyszer kelljen megtenniük.
2014. 02. 03. 13:02
Átlagosan évi 17,2 ezer forint megtakarítás áll szemben az emelkedő banki díjakkal, és eltűnő kedvezményekkel.
2014. 02. 03. 12:13
Az ügynök kifejezésnek kellemetlen mellékíze van, szolgáltatása viszont jól jöhet, ha tényleg profi. De honnan tudjuk, hogy az-e?
2014. 02. 03. 11:18
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) érvénytelennek tekinti a többségi tulajdonrész értékesítésére kiírt pályázatot. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasította az OTSZ állításait.
2014. 02. 03. 09:31
Rekordmennyiségű húst és csontot foglalt le a napokban egy közép-magyarországi hűtőházban a NÉBIH. A csontból enyv készül majd.
Péntek esti árfolyamánál gyengébben állt a forint hétfőn kora reggel, de erősödött valamelyest két éves mélypontjához képest.
A fővárosi taxirendelet hatályba lépése óta a taxis cégek fele eltűnt a budapesti utcákról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feltérképezte a cégtemetőket, a hivatal pénzügyi nyomozói 20 cégtemető büntetőügyében több milliárd forint okozott kár miatt nyomoznak.
Noha a magyar gazdaság szereplői körében egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el, a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a gazdasági folyamatok javulása jellemzően viszonylagos, átmeneti és látszólagos.
Brutális titkos videók arról, hogy mi is az olcsó hús valódi ára.
2014. 02. 02. 21:31
A parlament december döntött ugyan egy vizsgálóbizottság felállításáról, de tevékenységének korlátaival az ellenzék nem értett egyet.
2014. 02. 02. 17:12
Öreg gépeink többször annyit esznek, mint az újak. Megdöbbentő, milyen elavultak a magyar háztartások.
A fél éve működő pénzintézet irániaknak fog pénzügyi szolgáltatást nyújtani. Eddig - a szankciók miatt - ez nem volt lehetséges.
Ezek azok a trükkök, amelyek ellen valószínűleg Ön sem tud védekezni.
2014. 02. 01. 07:00
- 19:45 Női vízilabda Eb-döntő: Magyarország – Hollandia (élő)
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 19:14 Rá sem ismerni a Hunyadi sztárjára – megvált hosszú szakállától Kádár L. Gellért
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 19:00 Ő lett a legszebb kutya a világ legrangosabb kutyaszépségversenyén
- 18:28 Leállás lesz a Foxpostnál: csomagot sem lehet majd átvenni
- 18:01 Szabó Zsófi nélkül folytatódik az Újratervezés: ő veszi át a helyét
- 18:01 Trumpnak már semmi nem lesz olyan könnyű, mint az első évben
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 17:59 „Hirtelen támadt az a gondolat, hogy ezt meg kell tennem” – életfogytiglanit kapott P. Krisztián, aki kivégzésszerűen ölte meg volt élettársát Ausztriában
- 17:29 Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház
- 17:18 Szembemegy a kormánnyal a Kúria a veszélyhelyzeti kormányrendelet miatt
- 17:13 Sydney Sweeney fehérneműmárkájának reklámfotóin még a díszbokor is bugyit és melltartót visel
- 17:00 Megérkezett a jövő Magyarországra: A rendőrség egy ártatlan nőt gyanúsított az arcfelismerő rendszerük alapján egy plüssmackó ellopása miatt
- 06:26 A Nagy Ő: Stohl András és Kiara Lord nem bírtak magukkal a wellnessben, átléptek egy határt
- 15:27 Meghalt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta
- 06:12 A Nagy Ő: Stohl András két nőt is hazaküldött, egy pedig nem fogadott el tőle rózsát
- 15:37 Szikora Róbert nem lesz ott a Fenyő Miklós emlékére rendezett gyertyagyújtáson – elmondta, miért döntött így
- 11:40 „Van itt egy ötéves kisfiú, aki nem találja az apukáját. Azt mondta, ellopták a kocsijukat” – megrázó videó és hangfelvételek a sülysápi rémálomról
- 12:25 Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
- 05:30 Tíz kérdés, amiből megtudhatod, mennyit tudsz A Gyűrűk Uráról
- 10:00 „Hol van a pénz?” – éjszakába nyúló szópárbajt vívott a győri polgármester az önkormányzati cég vezetőjével
- 12:55 Török Gábor közzétette, mekkora esélyt lát a választáson a különböző kimeneteleknek
- 11:47 A Nagy Ő kiesője szerint „csalódás, mennyire nagyon sovány” Stohl András
