Pénzügy

Öthavi csúcson a csődkockázat – a gyenge forinton is kaszál a politika

A forint utóbbi napokban látott esésével párhuzamosan ma öthavi csúcsra ugrott a magyar államadósság CDS-felára. Több képviselő is nagyot kaszálhat a forint gyengülésével

A csődkockázattal kapcsolatos piaci aggodalmat jelző mutató 16 bázisponttal 286 pontra emelkedett – idézi a Reuterst a Portfolio.hu. A hírügynökség által megszólaltatott UniCredit elemző, Gaurav Saroliya szerint a befektetőknek nem különösebben tetszik a magyar politikai, illetve jegybanki stratégia, és megkérdőjelezik az MNB további lazítással kapcsolatos irányultságát.

Közben a parlamentben az MSZP frakcióvezető-helyettese a miniszterelnök napirend előtti felszólalása után arra emlékeztette Orbán Viktort, hogy az államadósság jelenleg több, mint 2010-ben volt. A kormány hiteltelen gazdaságpolitikája és a hiteltelen politikusai miatt gyenge a forint, ezért fizetnek a devizahitelesek 70 százalékkal több törlesztőrészletet, mint négy éve.

Előzőleg a Demokratikus Koalíció (DK) arra kérte Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt, hagyják abba ámokfutásukat, amely egyre mélyebb szintre taszítja a forintot. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a parlamenti ülés kezdete előtt bírálta a kormány és a jegybank politikáját, amelynek eredménye szerinte a gyenge forint, az, hogy az euró árfolyama a 314 forintot is elérte.

A 444.hu gyűjtése szerint Pintér Sándornak van a legnagyobb devizamegtakarítása, 752 ezer eurója (bő 230 millió forint) és 761 ezer dollárja (több mint 175 millió forint). Németh Lászlónénak 15 722 eurója (közel 50 millió forintja) van. A lap szerint Papcsák Ferenc is 38 ezer eurót tart (ami több mint 1 millió forint).

A bankráció.hu a politikusok példáján szemlélteti, mi a legnagyobb különbség a forintalapú megtakarítások és a devizabetétek között. Azt ugyan nem tudni, hogy a képviselők milyen árfolyamon szerezték devizájukat, így megbecsülni se lehet, mennyit nyerhettek a gyenge forinton, de az biztos: Pintér Sándor másfél milliót nyer, ha egyetlen egységet gyengül a forint az euróhoz és a dollárhoz képest.

A forintalapú megtakarításokhoz képest egy devizabetét extra hozamot is hozhat, ha erős forint mellett vásárolunk devizát és akkor váltjuk vissza, amikor gyengül a forint – írja a Bankráció. Ha például 1 millió forintot teszünk félre euróban, amit még 300-as árfolyamon vásárolunk, akkor 4 százalékos extra hozamot (40 ezer forintot) tehetünk zsebre, ha 312 forintnál váltjuk vissza a megtakarításunkat – írja a Privátbankár..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik