Pénzügy

Nagy fába vágja a fejszéjét egy magyar kisbank

Iráni cégek és magánemberek nyithatnak bankszámlát február közepétől egy kis magyar banknál. A bank azt mondja, azért, hogy az itt élő irániak könnyebben utalhassanak haza, és kaphassanak pénzt otthonról. Iránt atomprogramja és a terrorista-szervezetek támogatása miatt  szankciók sújtják. A fél éve működő bank szerint azonban az új iráni elnök politikai nyitásából magyar cégek is hasznot húzhatnak.

Irán, atomprogramja és a terrorista-szervezetek támogatása miatt mondjuk így – büntetésben van, sok területen a nagyhatalmak embargókkal sújtják. A fél éve működő bank szerint azonban az új iráni elnök politikai nyitásából magyar cégek is hasznot húzhatnak.

Az iráni nagykövet lett a szeptember óta magyar tulajdonban lévő Evobank első iráni ügyfele. Az egyik legkisebb magyar bank ugyanis február közepétől Magyarországon élő irániaknak kínál számlacsomagokat. A nagykövet szerint erre nagy szüksége is van az itt élő nagyjából 2000 honfitársának.

Az új banki szolgáltatások bevezetése megkönnyíti az itt élő irániak életét. Nemcsak azért fontos nekik, mert számlát nyithatnak, és kezelhetik a pénzüket, hanem aztért is, mert a diákoknak végre utalhatnak pénzt a szüleik Iránból. Ez például egy olyan probléma volt, amit nem tudtak eddig egykönnyen megoldani.

A közel-keleti országot már több mint harminc éve sújtó nemzetközi szankciók az új elnök, Haszan Roháni augusztusi hatalomra kerülése óta enyhültek ugyan, de többségük még mindig érvényben van. Terrorista-szervezetek támogatásával, az utóbbi években pedig atomfegyver kifejlesztésének kísérletével vádolják Iránt a nyugati hatalmak. Több iráni bank még mindig egyáltalán nem kereskedhet a perzsa ország határain kívül.

A bank vezetője elmondta: “Az iráni számlacsomag egy speciális számlacsomag, ami komoly, szigorú monitoringot von maga után, ez a jövőben is így lesz. Az evobank ezeket a tranzakciókat monitorozza, a megfelelő kapcsolattartó szervekkel folyamatosan egyezteti, tehát igazából itt a felelősség nem a miénk.”

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik