Nyíregyháza volt szombaton Magyarország politikai központja. Előbb Orbán Viktor tartott beszédet, aztán Magyar Péter. Utóbbi ma jelentette be, hogy kormányra kerülésük esetén 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap minden rászoruló magyarországi család. Orbán Viktor főleg külpolitikáról beszélt. Adrián Zoltán kollégánk fotóin mutatjuk be a nyíregyházi „ütközetet”.
Szloboda-Kovács Emese otthagyta a marketinges karrierjét, amikor a kisfiát autizmussal diagnosztizálták. Hiába tanácsolták neki, hogy fogadja el a helyzetet, ő inkább tanulni kezdett, kísérletezett, maga tanította a fiát – mire a gyermeke rohamos fejlődésnek indult. Emese ma már egy elismert gyógypedagógus.
Nagyinterjú a Tisza Párt frontemberével, melyben alapkérdésünk, hogy miért csinálja ezt az egészet. A portréinterjúban szóba került az elveszett barátság, a G-napok, az elégett plakátok, arról, vajon kispadoztatták-e a Fideszben, mivel bosszantotta fel Horn Gyulát, kik kínálták füves cigivel. S persze nem maradtak ki a politikai aktualitások sem.
Corey DePina – aki a bostoni Zumix egykori diákjából lett a szervezet programigazgatója – a magyar Superar meghívására látogatott Budapestre, ahol workshopokat és zeneórákat is tartott. Egy kőbányai iskolában arra voltunk kíváncsiak, milyen hatással van a gyerekekre az amerikai rapper, majd Corey maga mesélte el nekünk a nem mindennapi élettörténetét.
Az állami gyermekotthonokban történt visszaélések áldozataira emlékezett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Vasárnap délután a Kossuth téren tartottak rendhagyó tüntetést, melyen beszédek helyett egyóráig csöndben demonstráltak. „Bármi belefér 15 éve csak a gyerekek valódi védelme nem? Az, hogy ragadozókat melengettek és védtek meg a gyerekekkel szemben?” – áll az esemény leírásában.
A III. kerületben lomtalanítás zajlik, azonban a kihelyezett lomot a MOHU nem szállítja el. Az óbudai önkormányzat szerint a cég magatartása elfogadhatatlan és döbbenetesen felelőtlen. A MOHU azt állítja, egyik telephelyükön szerdán a kora reggeli órákban előzetes bejelentés nélküli, úgynevezett vadsztrájk kezdődött. A 24.hu fotósa megnézte, milyen a lomhelyzet a helyszínen.
Nemrég mutatták be Maria Nasr önéletrajzi ihletésű monodrámáját Budapesten. Portré a főszereplőről, akit egy évig a saját családja tartott bezárva Egyiptomban, ahol kasztrációval, szexuális bántalmazással is szembe kellett néznie. Már évek óta a magyar fővárosban küzd azért, hogy menekült lehessen.