Belföld

„Egy normális országban elképzelhetetlen, hogy egy beruházó kedvéért, akit zavarnak a sínek, ennyi ember életét megnehezítik”

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

„Egy normális országban elképzelhetetlen, hogy egy beruházó kedvéért, akit zavarnak a sínek, ennyi ember életét megnehezítik”

A MÁV határozatlan időre bezárja a mintaprojektként működő Debrecen–Nagykereki vonalat, hogy ne akadályozza a kínai akkugyár terjeszkedését a megyeszékhely mellett. Pedig ezen a pályán jelentős forgalom – évi 350 ezer utas – volt, és a mellékvonalak közül erre fordították a legtöbb pénzt. A helyiek két héttel ezelőtt egy közleményből értesültek, hogy megváltozik az életük, az új vonal építésére pedig csak távoli ígéretek vannak. Szakértővel utaztuk végig a vonalat, és a helyi polgármesterekkel is találkoztunk.

Azért jöttünk Debrecenbe, hogy megnézzük az utóbbi évek sikersztorijaként emlegetett Debrecen–Nagykereki (106-os) mellékvonalat, mielőtt bezárják a kínai CATL akkumulátorgyárának kedvéért. Debrecenből vonatpótló buszon zötykölődtünk a vonal mintaállomása, Pocsaj-Esztár felé.

Két éve felújítottak egy 7 kilométeres szakaszt a mellékvonalon, viszont a többi részen úgy leromlott a pálya állapota, hogy fél évre rá több járatot ki kellett venni forgalomból, ezeket helyettesítik most vonatpótló buszokkal

– magyarázta Király Bence közlekedésmérnök, a Közlekedő Tömeg alelnöke, aki elkísért minket az útra. Erről a mellékvonalról írta ugyanis a diplomamunkáját, szinte minden talpfát ismer itt. Jellemző a vasútvonal forgalmára, hogy kedd délelőtt, csúcsidőn kívül is két buszt kellett beállítani, hogy elvigyék az utasokat. Nem irigyeltük a buszvezetőket, helyenként olyan szűk utcácskákon kell navigálniuk, ahol alig férnek el a járművel.

9 fotó

A buszon hátul két fiatalember ült, kiderült, hogy ők is először járnak erre.

„Mozdonyvezetők vagyunk, szabadnapunkon eljöttünk búcsúzni a vonaltól” – árulták el. Mikor közbevetettem, hogy a MÁV szerint csak a forgalom szüneteltetéséről van szó, amíg az új nyomvonalat meg nem építik, nevettek.

Amit ezek bezárnak, azt nem nyitják újra

– mondták, hozzátéve, hogy nem nyilatkozhatnak, mert az első papír, amit alá kellett írni a MÁV-nál, az a nyilatkozattételi tilalomról szólt.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik