Nagyvilág
Hosszú vitára tettek pontot azzal, hogy egy keddi szavazással egyenlőnek fogadták el a melegek és heteroszexuálisok házasságát. Az egyházon belül komoly töréseket okozott a kérdés, sok idősebb tag távozott, és volt bőven ellenszavazat is.
2015. 03. 18. 10:34
Az első exit poll felmérések szerint a keddi izraeli választásokon fej fej mellett végzett a hatalmon lévő Likud párt, illetve a fő ellenzéki Cionista Tábor balközép választási szövetség.
Kilencven évesen elhunyt Buddy Elias svájci humanista és színész, Anne Frank unokatestvére.
Három körzet kivételével az ország északkeleti részében mindenhonnan kiszorították a terrorcsoportot.
Őrizetbe vettek egy brit nőt a török hatóságok Ankarában, mert azt gyanították, hogy Szíriába akart utazni az Iszlám Államhoz való csatlakozás szándékával.
2015. 03. 17. 20:46
Az AirAsia vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta, elégedett a kutatás eredményével, mert az eltűntek több mint felét megtalálták.
2015. 03. 17. 19:37
Az olasz sajtó nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek, arról, hogy az ellene indított perek miatt már nem tudja eltartani őket.
2015. 03. 17. 18:25
Felépítené az amerikai elnök hivatalának helyet adó Fehér Ház másolatát a biztonsági szolgálat vezetője, hogy az elnök védelméért felelős embereket ott készíthessék fel.
Bevezetik a márkasemleges cigarettásdobozokat Nagy-Britanniában, miután az intézkedésre vonatkozó terveket hétfőn jóváhagyta a brit parlament felsőháza.
Ahmed ar-Rujszival a Földközi-tenger partján fekvő Szirt városáért folyó harcok során végeztek.
2015. 03. 17. 16:13
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
