Nagyvilág

74 éves embert végeztek ki Amerikában

Kivegzes(3)(960x640).jpg (kivégzés, akasztófa, )
Kivegzes(3)(960x640).jpg (kivégzés, akasztófa, )

Pedig csökkent szellemi képességű lehetett egy baleset után. Így elvileg nem végezhették volna ki.

Végrehajtották Missouri államban a halálos ítéletet egy 74 éves férfin. Pedig az ügyvédei kérték, hogy ne tegyék, mert a férfi egy agysérülés miatt csökkent szellemi képességű lett. 

Cecil Claytont méreginjekcióval végezték ki helyi idő szerint kedden este. A férfit azért ítélték halálra, mert 1996-ban megölt egy seriffhelyettest.

Az elítélt ügyvédei az utóbbi időben arra hivatkozva próbálták megakadályozni az ítélet végrehajtását, hogy Clayton egy 1972-ben történt súlyos munkabaleset során jelentős agykárosodást szenvedett, és emiatt nem volt tisztában halálos ítélete okával és annak jelentőségével. Ez Missouri állam, illetve az Egyesült Államok szövetségi törvényei szerint kizárta volna a kivégzést.

Ugyanakkor az érvet sem a missouri, sem a szövetségi legfelsőbb bíróság nem fogadta el. A férfi állítólag 71-es intelligenciahányadossal (IQ) rendelkezett, és olvasási készsége egy negyedik osztályos általános iskolás diákéval volt azonos. Ez volt 2015-ben a második kivégzés Missouri államban, a tavalyi rekord számú, összesen 10 kivégzés után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik