Nagyvilág

Befejezik a kutatást a lezuhant AirAsia-gép utasai után

Az AirAsiavezérigazgatója ugyanakkor azt mondta, elégedett a kutatás eredményével, mert az eltűntek több mint felét megtalálták.

A kutatást kedd este befejezik a kutatást, és másnap reggel visszatérnek Jakartába a munkában részt vevő hajók – közölte a mentőalakulatok vezetője. 

A repülőgép tavaly december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe. Az indonéz közlekedési hatóságok úgy gondolják, hogy a repülőgép a megszokottnál gyorsabban emelkedett a magasba, hogy egy vihart kikerülve a felhők fölött folytassa útját, ami áteséshez vezethetett. (Ilyenkor a repülőgép szárnyainál megszűnik a felhajtóerő, ez általában akkor fordul elő, ha a repülőgép túl lassan vagy jelen esetben túl nagy állásszögben repül.) Miután túl nagy állásszögben emelkedett, valószínűleg lelassult, és egy idő után zuhanni kezdett. Szakértők szerint a baleset idején a kevesebb tapasztalattal rendelkező másodpilóta volt a műszereknél.

Az AirAsia 8501-es számú járata fedélzetén lévő 162 emberből 106-nak a holttestét találták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik