Nagyvilág

A Fehér Ház másolatát építenék fel, hogy védjék az igazit

Felépítené az amerikai elnök hivatalának helyet adó Fehér Ház másolatát a biztonsági szolgálat vezetője, hogy az elnök védelméért felelős embereket ott készíthessék fel.

A 8 millió dollárból felépülő Fehér Ház-másolatot az igazitól mintegy 20 mérföldre (mintegy 32 kilométerre), Beltsville-ben húznák fel. A New York Times cikke szerint Joseph P. Clancy, az elnök biztonságáért felelős szolgálat vezetője azzal érvel a másolat elkészítése mellett, hogy megfelelő, élethű környezet lenne a védelmi gyakorlatokra. Az épületnek ugyanolyan homlokzata lenne, mint az igazi Fehér Háznak, helyet kapna benne a keleti és a nyugati szárny, az őrszolgálat helye, az épületet övező területek és utcák.

A cikk emlékeztet arra, hogy a különös ötlet hat hónappal azután merült fel, hogy egy ember átmászott a FEhér Ház kerítésén, és csak az épületben tudták megállítani. De történt más, a biztonsági szolgálat működésének hatékonyságát alaposan kikezdő eset is. Március elején két férfit vettek őrizetbe: egyikük a Fehér Ház keleti szárnya és a pénzügyminisztérium közötti behajtónál próbált bejutni a szigorúan őrzött rezidenciára. Másikuk a kerékpártartó rácsokon átugorva próbált meg bejutni az elnöki hivatal és rezidencia területére.

A Fehér Ház kerítésén egyébként az elmúlt öt év alatt több mint 40-en másztak át, közülük négyen tavaly.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik