A második helyen kiemelt szerb Novak Djokovics vesztett játék nélkül került be a negyeddöntőbe csütörtökön az 1,75 millió euró összdíjazású bázeli fedettpályás férfi tenisztornán.
Fejben kezdenek elfáradni a Loki-játékosai a sorozatos terhelés miatt, de az utolsó két, a magyar bajnok számára tétnélküli BL-csoportmeccsen sem fog beállni védekezni a Loki. Villáminterjú Kiss Zoltán csapatkapitánnyal.
Története első nagyszabású létszámleépítésére készül az amerikai Microsoft. A világ vezető szoftvergyártója a korábban bejelentett ötezer mellett további 800 állást szüntet meg.
Háromra nőtt a szombati Ferencváros-Diósgyőr mérkőzés alatt történt rendbontás miatt őrizetbe vettek száma; a rendőrség csütörtökön további kilenc férfi fotóját hozta nyilvánosságra, akiket a bűncselekménnyel összefüggésben keresnek.
Nem tett még le a továbbjutásról a Liverpool edzője, annak ellenére, hogy a Fiorentinának a hátralévő két meccsén elég egy pontot szereznie a BL-csoportban. A már biztosan 16 közé jutott lyoniak mindenesetre megadják az esélyt az angoloknak.
A storytv csütörtök esti Európa Liga közvetítésén ezúttal is két nagyon különböző világ csap össze egymással, az erőnlét és a technikás foci harca várható az Everton-Benfica találkozón.
Egy pontra van a továbbjutástól a Fiorentina csapata, miután szerda este hazai pályán 5-2-re verte a magyar bajnokot. Az olaszok elégedetten nyilatkoztak, csak a csapat védekezése miatt aggódnak.
Felépült augusztusban összeszedett sérüléséből Alessandro Del Piero, Cristiano Ronaldo visszatérésére viszont tovább kell várniuk a Real Madrid szurkolóinak. Átkeresztelték a Newcastle stadionját. Rövid hírek.
A Fiorentina-Loki meccs mellett Londonban is potyogtak a gólok. Sevcsenko ismét betalált az Internek, de a végén a milánóiak ünnepelhettek. Kieső helyen áll négy forduló után a Liverpool és a Barcelona. Gólösszefoglaló.
Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője szerint a második olasz gól volt a döntő a Fiorentina elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, melyet a hazaiak nyertek 5-2-re.
Három Fradi szurkolót tartóztatott le a rendőrség Extrémizmus Elleni Osztálya. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Ferencváros – Diósgyőr mérkőzésen a rendbontók között voltak.
A két héttel ezelőtti találkozóhoz hasonlóan Firenzében is sok gólt hozott a Fiorentina és a Debrecen Bajnokok Ligája-randevúja, amelyen az olasz együttes 5-2-re diadalmaskodott.
A Ferencváros hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Győr felett a labdarúgó Soproni Liga 11. fordulójából elhalasztott, s szerdán pótolt mérkőzésen. Ezzel elmozdult a kiesést jelentő 15. helyről.
„Ez lesz a legjobb filmstúdió egész Európában. Pontosan úgy fog működni, mintha Hollywoodban lenne" - nyilatkozta Michael Moore, a Rákospalotán filmstúdiót építő Raleigh Studios elnöke a Los Angeles Times című lapnak.
Szávay Ágnes kikapott ausztrál ellenfelétől a Bajnokok tornája elnevezésű, 600 ezer dollár összdíjazású fedettpályás teniszverseny csoportkörének első meccsén.
Az amerikai General Motors visszalépett az Opel eladásától. A német politikusok számára az ügy több mint kínos, a legtöbb ipari elemző pedig azt bizonygatja, nem is volt komoly szándék az eladására.