Élet-Stílus

Székely Norbert a válogatott élén

admin
admin

2009. 11. 05. 20:11

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége csütörtökön Székely Norbertet nevezte ki a női válogatott kapitányává.

A bajnok MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzőjének megbízatása a 2012-es olimpiáig szól, klubja egyébként szeptemberben ugyancsak három évre hosszabbított vele. “Egy-két hét múlva aláírjuk a szerződést, a munkám gyakorlati része pedig várhatóan júniusban kezdődik, két hónappal az első Eb-selejtezők előtt – nyilatkozta az MTI-nek a 36 éves tréner. – Természetesen szeretnék addig is találkozni a keret tagjaival, de még korai lenne az időpontról beszélni.”

Berényi János, a szövetség első embere két tényezőnek tulajdonította a kinevezést: “A szakmai bizottság ajánlása és Székely Norbert prezentációja alapján az elnökség nyolc igen szavazattal és egy tartózkodással határozott. Fontos számunkra, hogy az új kapitány az egységet és az egységesítést helyezte előtérbe, valamint hogy az ország több városában képzeli el az Eb-felkészülést. Végcélként a 2012-es olimpiai részvételt jelöltük meg, a játékosok biztonsága érdekében pedig valamennyiükkel szerződést kötünk, az esetleges sérüléseket is figyelembe véve.”

A kapitány segítője a szegedi klubigazgató, egyben volt válogatott Donkó Orsolya lett, a csapatvezető Simon János, a két menedzser közül pedig Török Zoltán soproni ügyvezető az általános ügyeket intézi, a sportdiplomáciáért és a sajtókapcsolatokért pedig Bodrogváry Iván, a női liga elnöke felel.

Az MKOSZ vezetése szeptember 10-én jelentette be, hogy szerződésének lejártával Rátgéber László helyett a Székely Norbertet kéri fel a poszt betöltésére. Egy októberi lapértesülés szerint Farkas Balázs elnökségi tag – a Sopron főszponzorának tulajdonosa – hatmillió forintos támogatás fejében Székelyt választatta meg kapitánynak Rátgéber helyett. Berényi János hivatalos állásfoglalásában leszögezte, hogy senki nem vette meg a posztot Székely Norbertnak.

“Az utóbbi 2-3 év legsikeresebb magyar női kosárlabdaedzője épp eleget bizonyított ahhoz, hogy amikor a méltán elismert, megbecsült és tisztelt Rátgéber Lászlónak lejárt a szerződése, és a folytatás feltételeként megfogalmazott anyagi igényeihez nem volt meg a fedezet, akkor őt kérje fel, mindenféle árukapcsolás nélkül.”

A bajnokságban és az Euroligában is veretlen soproniak trénere egyébként decemberben műtéten esik át, melynek során lekaparnak egy göböt a hangszálairól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Hosszú Katinka megvédte az Eb-címét

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.