Élet-Stílus

“Elsöpörtük a Lokit” – videó

Egy pontra van a továbbjutástól a Fiorentina csapata, miután szerda este hazai pályán 5-2-re verte a magyar bajnokot. Az olaszok elégedetten nyilatkoztak, csak a csapat védekezése miatt aggódnak.

“Szerettük volna egy gyors góllal kezdeni a meccset, irányítani a játékot. Az első 20, 25 percben ez a taktika remekül bevált. A Debrecen hátrányban is hagyta, hogy nálunk legyen a labda, ezért az első félidő hátralévő részében behúzott kézifékkel tartottuk az eredményt. A csapatnak azonban nem fekszik ez a stílus, és ez is meg is bosszulta magát” – nyilatkozta Marco Donadel a meccs után.

“A debreceniek egyenlítő gólja, és a fordulás után ismét nekiestünk ellenfelünknek, és a gyors góljainkkal lesöpörtük őket a pályáról” – mondta a 26 éves középpályás, aki a csapat összes idei BL-meccsén szerepet kapott. Donadel szerint sokban hasonlított a firenzei mérkőzés a két héttel korábbi meccsükre. “Nyitott volt a meccs, mind a két oldalon számos lehetőség adódott, egyik kontra követte a másikat. A szurkolóink biztosan nagyon jól érezték magukat, de ez a stílus rengeteget kivesz a játékosokból. Szerencsére a gólok ezúttal sem maradtak el.”

A firenzeiek estéje csak akkor lehetett volna tökéletesebb, ha a Lyon hazai pályán is legyőzi a Liverpoolt. A sorsolás után a csoport két legnagyobb esélyesének tartott csapat azonban ikszelt, így három győzelme ellenére nem biztos, hogy tavasszal is a BL-ben folytathatja a Fiorentina.

“A Bajnokok Ligája már csak ilyen, még nem dőlhetünk hátra. A sorsunk a saját kezünkben van, és a következő Lyon elleni meccsen ugyanúgy kell játszanunk, mint eddig. A franciákkal korábban már háromszor találkoztunk, de egyszer sem érdemeltünk vereséget. Reméljük ezúttal a szerencse mellénk áll” – zárta szavait Donadel.

A lilák védője, Manuel Pasqual is már a Lyon elleni mérkőzésről beszélt a lefújást követően, ugyanakkor talált néhány elismerő szót a magyar bajnokról. “Túl gyenge csapat lenne a Debrecen? Ne felejtsük el, hogy az Anfield Roadon éppen csak kikaptak a Liverpooltól” – nyilatkozta az olasz válogatott védő.

Pasqual a bekapott gólok miatt volt kicsit bosszús, véleménye szerint ilyen hibákat nem engedhet meg magának a csapat: “Sokkal jobban kell koncentrálnunk hátul, és nem szabad, hogy elkalandozzon a figyelmünk.” Juan Manuel Vargas szerint akkor van esélye a Fiorentinának a továbbjutásra, ha a következő meccsein a saját stílusában futballozik. “Nyugodtan kell pályára lépnünk, a Lyon ellen, akik ráadásul már most biztosan továbbjutók.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik