Élet-Stílus

Firenzében is kikapott a Loki – videó

admin
admin

2009. 11. 04. 23:26

A két héttel ezelőtti találkozóhoz hasonlóan Firenzében is sok gólt hozott a Fiorentina és a Debrecen Bajnokok Ligája-randevúja, amelyen az olasz együttes 5-2-re diadalmaskodott.

Nagy lendülettel kezdett az olasz csapat, de sokáig meddő mezőnyfölényben játszott, a 14. percben azonban az első debreceni rövidzárlatot kihasználta. Mutu maradt teljesen egyedül és 10 méterről a kapu közepébe bólintott Marchionni jobboldali beívelése után. Komlósi ekkor már nem volt a pályán, a „lekönyökölt” középső védőt le kellett cserélni.

Az első negyedórában jobb híján csak „bekkelt” a Debrecen, ám később bátrabbá vált, a félidő második felében már kiegyenlített játék zajlott az Artemio Franchi gyepén. Mindez az eredményben is megmutatkozott: a 38. percben Leandro beadása után a vizes füvön megpattant a labda, ez becsapta a védőt, Rudolf pedig nagyszerű mozdulattal a kapu jobb oldalába lőtt. A szünet után azonban a Fiorentina gyorsan döntésre vitte a dolgot.



Galéria




Galéria



Pantics néhány remek védés után hibázott, Dainelli fejesgólja pedig „megfogta” a debrecenieket. Olyannyira, hogy gyors egymásutánban a második félidőre becserélt Montolivo, majd Marchionni is betalált, miután magukra hagyták őket a magyar védők.

Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a találkozó. A cserecsatár, Coulibaly ugyan kozmetikázott az eredményen, néhány perccel később azonban Gilardino – a francia csatárhoz hasonlóan szintén a fejét használva – visszaállította a háromgólos különbséget, amely nem is változott a végéig. A Fiorentina 5-2-es sikerrel zsebelte be a három pontot.

„Kétségkívül a Fiorentina jobb csapat, a közvetlen elithez tartozik Európában. Megzavart bennünket, hogy sérülés miatt korán cserélnünk kellett a védelem közepén. Az első félidő második felében jól futballoztunk, egyenlítenünk is sikerült. A második bekapott gól megzavarta a csapatot, és hibáinkat az olasz együttes kihasználta” – nyilatkozta Herczeg András, a Loki trénere a mérkőzést közvetítő DigiSport munkatársának.

Fiorentina-Debrecen 5-2



Iksz Lyonban, drámai végjáték Kijevben

A Lyon és a Liverpool találkozóján a 83. percig csak helyzetekig jutottak felek – az angolok voltak valamivel veszélyesebbek -, a gólcsöndet aztán Babel törte meg, 22 méterről irtózatosan nagy gólt ragasztott Lloris kapujába. Hiába került közel a győzelemhez a Liverpool, csak egy ponttal távozott Lyonból, miután Lisandro López a 90. percben egyenlített, és ez a gól továbbjutást ért a francia csapatnak.

Lyon-Liverpool 1-1

A Sevilla is csatlakozott a már továbbjutott csapatokhoz, az Olympique Lyonhoz, a Girondins Bordeaux-hoz, az FC Portóhoz, a Manchester Unitedhez és a Chelsea-hez, miután hazai pályán 1-1-re végzett a vendég VfB Stuttgarttal a G jelű négyesben. Egy formás támadás végén Navas ugyan már a 14. percben vezetéshez juttatta a spanyol csapatot, de a Stuttgart a szünet után összekapta magát, több helyzetet is kidolgozott, és Kuzmanovics bal felső sarkos bombagóljával legalább az egyik pontot megszerezte.

Az Unirea Urziceni-Glasgow Rangers találkozón a felek a hajrára tartogatták a gólokat: McCulloch megpattanó lövését elnézte a hazaiak kapusa, akit Onofras a 88. percben „mentett meg” egy nagyszerűen eltalált lövéssel – távolról bombázott a léc alá.

Az F csoportban az Inter mind a három pontot megszerezte a Dinamo Kijev otthonában. A milánói kék-feketék ellen 15. gólját szerző Sevcsenko megpattant lövésével az ukránok kerültek előnybe, de az olasz csapat a hajrában megfordította az állást. Előbb Milito lőtt a bal alsó sarokba, majd négy perccel később Bogus a hibája után hiába védett nagy bravúrral, a kipattanót a hálóba pofozó Sneijder beállította 2-1-es végeredményt.



Dinamo Kijev-Inter 1-2

A címvédő Barcelona Ibrahimovic révén csak kapufáig jutott a Rubin Kazany vendégeként, de ezúttal az oroszok – akik hét hete hatalmas meglepetésre 2-1-re győzni tudtak a Camp Nouban – sem jeleskedtek a kapu előtt, első nagy helyzetükre a hajráig kellett várni. Buharov lövését Víctor Valdés védte. A hajrában mind a két oldalon akadt még lehetőség, de a gól hiánycikk volt szerda este Kazanyban.

Londonban viszont potyogtak a gólok, az Arsenal hengerelt, négyszer is bevette az AZ kapuját, Fabregas két gólt vállalt magára. Főleg a második gólja ment élményszámba: nagy erővel lőtte ki a jobb felső sarkot. A hollandok – szemszögükből 0-4-nél – Lens egyéni villanásával kozmetikáztak az eredményen. Az Arsenal még nem jutott tovább, miután a csoport másik mérkőzésén a Standard Liege 2-0-ra legyőzte az Olympiakoszt.



Bajnokok Ligája, E csoport, 4. forduló



Fiorentina (olasz) – Debreceni VSC 5-2 (1-1)

Firenze, Artemio Franchi Stadion, v.: Gonzalez (spanyol)
Gól: Mutu (14.), Dainelli (52.), Montolivo (59.), Marchionni (61.), Gilardino (74.), illetve Rudolf (38.), Coulibaly (70.)

Fiorentina: Avramov – Comotto, Gamberini (Kröldrup, 33.), Dainelli, Pasqual, Donadel, C. Zanetti (Montolivo, 46.) – Marchionni, Mutu, Vargas (Santana, 77.) – Gilardino

Debrecen: Pantics – Bodnár, Komlósi (Kiss Z., 10.), Szélesi, Fodor – Czvitkovics, Varga J., Ramos (Coulibaly, 53.), Leandro – Rudolf, Laczkó (Szakály, 65.)

Olympique Lyon (francia)-Liverpool (angol) 1-1 (0-0)


Gól: Lopez (90.), illetve Babel (83.)

Az állás:

1. Olympique Lyon* 10 pont
2. Fiorentina 9
3. Liverpool 4
4. Debrecen 0

F csoport:


Dinamo Kijev (ukrán)-Internazionale (olasz) 1-2 (1-0)


Gól: Sevcsenko (21.), ill. Milito (86.), Sneijder (89.)

Rubin Kazany (orosz)-Barcelona (spanyol) 0-0

Az állás:

1. Internazionale 6 pont
2. Barcelona 5 (3-2)
3. Kazany 5 (4-5)
4. Dinamo Kijev 4



G csoport:


Unirea Urziceni (román)-Glasgow Rangers (skót) 1-1 (0-0)



Gól:



Onofras (88.), illetve McCulloch (79.)

Sevilla (spanyol)-VfB Stuttgart (német) 1-1 (1-0)


Gól: Navas (14.), ill. Kuzmanovics (79.)


Az állás:

1. Sevilla* 10
2. Urziceni 5
3. Stuttgart 3
4. Glasgow Rangers 2

H csoport:


Arsenal (angol)-AZ Alkmaar (holland) 4-1 (2-0)


Gól: Fabregas (26., 52.), Nasri (44.), Diaby (72.), ill. Lens (82.)

Standard Liege (belga)-Olympiakosz (görög) 2-0 (1-0)


Gól: Mbokani (30.), Jovanovic (88.)

Az állás:

1. Arsenal 10 pont
2. Olympiakosz 6
3. Standard Liege 4
4. AZ Alkmaar 2

*Már továbbjutott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.